Interneten is jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézményekbe
Elektronikus úton is jelentkezhetnek a mostani felvételi eljárás során a diákok a felsőoktatási intézményekbe, a jelentkezési határidő február 15-e. Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda tájékoztatási igazgató-helyettese az MTI-nek csütörtökön elmondta: az elektronikus jelentkezés könnyebbséget jelenthet a diákoknak.
Dátum: 2005-01-06 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:46.658112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem feltétlenül szükséges jelentkezési lapot vásárolni, nem kell sorban állni a postán és a jelentkezők folyamatosan módosíthatnak a lapokon, az irodánál a február 15-i állapotot veszik figyelembe.
Ilyen módon jelentkezni kizárólag az OFI honlapján, a felvi.hu-n történő regisztráció után lehet. A szolgáltatást idén még csak a normál felvételi eljárásban jelentkezők vehetik igénybe, a keresztféléves képzésre jelentkezők számára még nem elérhető az e-jelentkezés. Az e-jelentkezés során kitöltött és elküldött jelentkezés egyenértékű a hagyományos, papír alapú jelentkezéssel.
MTI - fideszfrakcio.hu