Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael 72 órára kivonul a ciszjordániai városokból

Izrael megkezdte csapatainak kivonását több ciszjordániai városból, hogy elkerülje a beavatkozást a vasárnapra kitűzött palesztin elnökválasztásba - jelentette ki csütörtök este Szilvan Salom külügyminiszter. Az izraeli csapatok 72 órán keresztül maradnak a szóban forgó városokon kívül.


Dátum: 2005-01-07 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:48.192725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az izraeli diplomácia vezetője azon a találkozón nyilatkozott, amelyet a volt amerikai elnökkel, Jimmy Carterrel folytatott. Carter a vezetője annak a külföldi megfigyelői csoportnak, amely a palesztin választást ellenőrzi majd.

Salom az egykori amerikai elnök kérdésére válaszolva utalt arra: Izrael hozzákezdett csapatainak kivonásához néhány ciszjordániai és Gázai övezet-beli városból, hogy megkönnyítse a választás folyamatát a palesztin területeken.

Az izraeli hadsereg nem fűzött kommentárt Salom nyilatkozatához. Biztonsági források szerint a kivonulás vasárnap estig marad érvényben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek