Idén már az adóbehajtás is drágulhat
A magánszemélyek és az egyéni vállalkozók adótartozásait már nem csak az APEH emberei, hanem bírósági végrehajtók is behajthatják. A bírósági behajtók munkája azonban sokkal drágább. Így az is előfordulhat, hogy a végrehajtás költségei nagyobbak lesznek, mint maga a behajtandó összeg.
Dátum: 2005-01-07 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:52.195239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Információk szerint a kisebb tartozásokat adják át a külső behajtóknak, és az olyan ügyeket, amelyek csak a helyszínen rendezhetők.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu