Összefogás Veszprémben
Ellenzéki és kormánypárti képviselők fogtak össze Veszprémben, hogy a megyeszékhely sikeresen szerepeljen az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton; ennek érdekében csütörtökön védnöki testületet alakítottak - közölte Navracsics Tibor sajtótájékoztatón csütörtökön, Veszprémben.
Dátum: 2005-01-07 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:52.792197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz városi elnökének tájékoztatása szerint a védnöki testületnek négy veszprémi kötődésű parlamenti képviselő a tagja: Bernáth Ildikó (Fidesz), Horváth Balázs (független), továbbá két szocialista képviselő, Pál Béla és Mesterházy Attila, akik politikai államtitkárok is. A sajtótájékoztatón csak Bernáth Ildikó és Horváth Balázs vett részt. Navracsics Tibor közlése szerint Pál Béla és Mesterházy Attila jelezte, hogy kormányzati elfoglaltsága miatt maradt távol a védnöki testület első, alakuló ülésétől, de a munkában mindketten szívesen vesznek részt és lehetőségeikhez képest mindent megtesznek majd a veszprémi pályázat sikere érdekében. Navracsics Tibor szerint a védnöki testület tagjai azt vallják, hogy "elsősorban veszprémiek, és azután szocialisták, illetve fiatal, vagy magyar demokraták". Hangsúlyozta: "a testület célja tehát elsősorban a politikai lobbizás, azaz minden rendelkezésre álló legális eszközzel azon dolgozni, hogy a pályázat végül sikeres legyen".
Asztalos István, Veszprém szocialista alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pályázati munkacsoport vezetői posztjára Jokesz Antal helybeli fotóművészt javasolja majd a polgármesternek, illetőleg a város képviselő-testületének. Hozzátette: szeptemberre, vagy októberre ugyanis el kell készíteni az Európa Kulturális Fővárosa pályázat második fordulójára is az anyagot, immáron angol nyelven is.
Forrás: MTI
fideszfrakcio.hu