Felháborodtak Szolnokon a szocialisták intézkedésén
A Fidesz önkormányzati frakciója arra kéri Botka Lajosnét, Szolnok szocialista párti polgármesterét és MSZP-többségű képviselő-testületét, hogy tekintettel a lakossági felháborodásra, vonja vissza a decemberi ülésen hozott, a kommunális adó idei bevezetéséről szóló rendeletét - közölte Szalay Ferenc országgyűlési és önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-01-07 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:55.585804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aki felelőtlen gazdálkodása ellensúlyozására újabb, évi 9 ezer forint adót vet ki lakásonként, üdülőnként a szolnokiakra, az nem ismeri az itt élők életkörülményeit és anyagi helyzetét - mondta az ellenzéki politikus.
A város előző polgármestere elmondta: Szolnok 80 ezer lakosának közel fele lakótelepeken él, jelentős részük kisnyugdíjas, és az településen élők átlagjövedelme csak az országos átlag kétharmadát teszi ki.
Szalay Ferenc megjegyezte, bár a polgármester az adórendelet bevezetése kapcsán össztestületi döntésről beszél, valójában csak a többségben lévő szocialista párti frakció és a munkáspárti képviselő szavazott az előterjesztésre igennel, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ képviselői nemmel voksoltak.
A kommunális adó bevezetése remélhetően ráirányítja mindenki figyelmét arra, hogy mennyire lehet vagy nem lehet megbízni a baloldali városvezetés szavában - fogalmazott.
A 2002-es önkormányzati választás kampányát felidézve, emlékeztetett arra, hogy az MSZP többek között megígérte Szolnokon évi 200 bérlakás építését, az összes belterületi földút 2003-ban történő leburkolását, az eladósodás és a vagyonfelélés megállítását.
Ehhez képest 2004 végéig egyetlen bérlakás sem készült el, viszont csak tavaly Szolnok önkormányzata 1 milliárd forint hiányt halmozott fel - mutatott rá az ellenzéki politikus.
Nem újabb adónemmel kellene az embereket terhelni, hanem a város ipari parkjába munkahelyeket teremtő vállalkozásokat betelepíteni, vagy Botka Lajosnénak, mint országgyűlési képviselőnek a parlamentben felemelni a szavát az önkormányzatok működését megnehezítő állami finanszírozás ellen.
"Azt a problémát, amit a szocialista kormányzat okoz, ne toljuk vissza az emberekre" - mondta Szalay Ferenc.
MTI - fideszfrakcio.hu