Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányzati lufit fúj a külügy

A kormány átaludta az ukrán forradalmat, miközben Janukovics mellett tette le a voksát, továbbá egyértelműen szembefordult a határon túli magyarok érdekeivel, és a szökőár kapcsán is egy minisztériumi osztályvezetővel viteti el a balhét. Erről Németh Zsolt beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-01-07 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:56.454904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Somogyi Ferenc külügyminiszter felmentette tisztségéből a bangkoki magyar nagykövet közvetlen felettesét, szerinte ugyanis a főosztályvezetőt terheli a felelősség, mert a nagykövetet nem utasította arra, hogy szabadságát megszakítva, azonnal utazzon vissza állomáshelyére. Németh Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján erről azt hangsúlyozta: szégyenletes, hogy a miniszter az osztályvezetővel kívánja elvitetni a balhét, miközben a hivatalos közigazgatási eljárással ez nem egyezik. Hozzátette: a külügy nem állta meg a helyét a szökőár kapcsán sem és tekintet nélkül hagyta, hogy a világháború óta ez a tragédia követelte a legtöbb európai áldozatot.

- A külügy munkája az ukrajnai választások kapcsán is szégyent vallott, hiszen a kormány átaludta a kijevi forradalmat, majd a napvilágra került adatok bebizonyították, hogy a Gyurcsány-kabinet egyértelműen Janukovics mellett tette le a voksát, ami egyenlő azzal, hogy Putyin és Oroszország mögé álltak - mondta Németh Zsolt. A Külügyi Bizottság elnöke beszélt továbbá a Szabadkán ma befejeződött határon túli magyar szervezetek értekezletéről is, és üdvözölte azt a zárónyilatkozatot, melyből kiderül, hogy a kormány a határon túl élők ellen hangolja a közvéleményt, s a résztvevő szervezeteknek elegük volt abból, hogy az anyaország kormánya saját nemzete ellen cselekszik. Hozzátette: a Máért mielőbbi összehívását is sürgették a résztvevők.

- A határainkon túl rekedt magyaroknak nem kommunikációs lufikra van szükségük, mint ahogy azt a kormány gondolja, hanem világos párbeszédre vágynak. Az egyoldalú kormányzati ultimátumok ideje lejárt - emelte ki Németh Zsolt. Megjegyezte: a Fidesz továbbra is a bevándorlás nélküli magyar állampolgárság feltételeinek megteremtését szorgalmazza.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek