Szita Károly visszautasítja a rágalmakat
Szita Károly fideszes polgármester pénteken Kaposvárott megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint nem volt ügynök, és jogi úton követel elégtételt az index.hu internetes újságtól, amelynek portálján megjelent az állítólagos ügynöki múltját feszegető írás.
Dátum: 2005-01-07 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:57.646914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden jogi lépést megteszek annak érdekében, hogy a személyemet érintő híreszteléseknek elejét vegyem meggyőződésem, hogy egy politikai játszma zajlik, politikai krimi részesei vagyunk - jelentette ki a somogyi megyeszékhely polgármestere sajtótájékoztatón. Kijelentette: "politikai ellenfeleim évek óta különféle módon próbálkoztak lejáratni". Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt a balatoni nyaralója volt a téma a parlamentben, később egy géppuskalőszert kapott levélben, majd a kaposvári húsüzem melletti kiállása miatt kapott figyelmeztető telefonokat. Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy ellene is "kész forgatókönyv alapján indult a lejárató kampány", akárcsak Debrecen polgármestere ellen. "Nem is titkolták, harcot indítottak a fideszes városvezetések ellen" - fűzte hozzá Szita Károly, aki szerint "talán azért, mert támogatások nélkül is fejlődnek és virágoznak csakúgy, mint Kaposvár." "Miután meggyőződésem, hogy politikai krimi zajlik, annak részeként majd újabb álpapírok, újabb áltanúk, ismeretlen e-mailezők felbukkanása is várható" - vetítette előre a polgármester. "Azt, hogy nem voltam ügynök, a nyilatkozatomon túl, bizonyítja egyrészt az átvilágító bírák 1999-ben nekem megküldött határozata, ezen túlmenően pedig tegnap megkerestem azt az egyetlen fórumot, amely ebben kompetens nyilatkozni, az Állambiztonsági Szolgálat Történeti Levéltárát. Ők értesítettek, hogy körültekintő kutatást végeztek a rendelkezésükre álló iratanyagokban - jelentette ki Szita Károly.
Ennek igazolására a sajtó képviselőinek bemutatta azt a Történeti Levéltártól január 6-án faxon a nevére elküldött levelet, amelyben egyebek mellett az áll: "Kutatómunkánk - az iratanyag jelenlegi feldolgozottsági szintjén - nem járt eredménnyel, Önre vonatkozó adatot nem találtunk." Egyúttal azt is tudatják, hogy amennyiben a jövőben rá vonatkozó adat felmerül, úgy azt kérés nélkül is tudomására hozzák.
Szita Károly politikai ellenfeleinek azt üzente: "ne reménykedjenek, a lejárató kampánnyal nem fognak eredményt elérni. Aki pedig bízott bennem, az bízzon ezután is, mert semmi oka nincs az ellenkezőjére. Kérdésre válaszolva kijelentette: egyik ügyosztálynak, így a III/II-esnek sem volt tagja.
Az index.hu újságírójának felvetésére, miszerint fordult-e már a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, ahol szintén találhatóak adatok az adott időszakról, Szita Károly az válaszolta: "amennyiben erre a törvény lehetőség ad, természetesen megteszem, de a pillanatnyi jogi álláspontunk, vagy álláspontom az, hogy erre a törvény nem ad lehetőséget, de amennyiben ad, természetesen meg fogom tenni".
MTI - fideszfrakcio.hu