Szomorú adatok a szökőár veszteségeről
Több mint 7700 külföldi turista vesztette életét, tűnt el vagy holléte ismeretlen a december 26-án bekövetkezett, összesen nyolc országot sújtó dél- és délkelet-ázsiai szökőár után.
Dátum: 2005-01-07 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:59.288513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A térségen kívüli országok - a külügyminisztériumok közlése, illetve kormányzati szervek becslése szerint - az alábbi veszteséget szenvedték el a (közép-európai idő szerint) péntek estig érvényes adatok szerint:
EURÓPA:
Ausztria: 10 megerősített haláleset, 313 eltűntként nyilvántartott személy, további 175 osztrák állampolgárról nem tudnak.
Belgium: 6-an bizonyosan meghaltak, 65-en eltűntek, további 250 személyről nincs hír.
Csehország: 1 halott, 7 eltűnt, további 8 ember holléte ismeretlen.
Dánia: 7 halott, 62 eltűnt.
Észtország: 3 eltűnt.
Fehéroroszország: 5 eltűnt.
Finnország: 1 halott, 176 eltűnt.
Franciaország: legalább 22-en meghaltak, kevesebb mint 90 eltűnt, korábbi közlés szerint 560 franciáról nincs hír.
Görögország: 9 eltűnt.
Hollandia: 7 halott, 30 eltűnt, további 80 személyről nincs hír.
Horvátország: 1 halott, 1 eltűnt.
Izland: 11 eltűnt.
Írország: 1 halott, 3 eltűnt, további 6 személyről nincs hír.
Lengyelország: 1 haláleset, 19 eltűnt.
Lettország: 1 eltűnt.
Luxemburg: 2 eltűnt.
Nagy-Britannia: 49 halott, 391 eltűnt.
Németország: 60 azonosított halott, 724 eltűnt, további 250 személyről nincs hír.
Norvégia: 12 halott, 78 eltűnt.
Olaszország: 20 halott, 338 eltűnt.
Oroszország: 10 halott, 2 eltűnt.
Portugália: 1 halott, 8 eltűnt.
Románia: 8 eltűnt.
Spanyolország: 3 eltűnt.
Svájc: 23 halott,105 eltűnt, 300 személyről nincs hír.
Svédország: legkevesebb 52 halott, 637 eltűntként nyilvántartott személy, további 1201 emberről nincs hír.
Törökország: 1 halott, 10 eltűnt.
Ukrajna: 17 eltűnt
KÖZEL-KELET:
Izrael: 4 halott, 7 eltűnt (közülük 3 nagy valószínűség szerint halott).
ÁZSIA-ÓCEÁNIA:
Ausztrália: 15 halott, 46 eltűnt, mintegy 303 emberről nincs hír.
Dél-Korea: 12 halott, 8 eltűnt.
Fülöp-szigetek: 5 halott, 13 eltűnt.
Hongkong: 10 halott, 58 eltűnt.
Japán: 23 halott, több mint 240 eltűnt.
Kína: 3 halott, 15 eltűnt.
Szingapúr: 9 halott, 16 eltűnt, további 15-at keresnek.
Tajvan: 3 halott.
hír.
AMERIKA:
Argentína: 2 halott, 1 eltűnt, 3 személy holléte ismeretlen.
Brazília: 2 halott.
Chile: 1 halott.
Egyesült Államok: 35 halott.
Kanada: 5 halott, 146 eltűnt.
Kolumbia: 1 halott.
Mexikó: 1 halott, 15 eltűnt.
AFRIKA:
Dél-Afrika: 10 halott, 5 eltűntként nyilvántartott személy, további 474 emberről nincs hír.
MTI - fideszfrakcio.hu