Szakadék tátong a kormány szavai és tettei között
Az elmúlt három évben mindennapos tapasztalattá vált Magyarországon, hogy a kormány szavai és tettei között áthidalhatatlan szakadék tátong. Ennek egy újabb szomorú bizonyítéka, hogy miközben a kormány tiszta, átlátható közéletről, üvegzseb-programról beszél, aközben húsz évre titkosította Görgey Gábor volt kulturális miniszter miniszterelnöki tanácsadóként hét millió forintért készített tanulmányát - írja Kiss Péternek Sági József.
Dátum: 2005-01-08 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:59.889296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja szerint az alkotmányos alapjog korlátozásának elfogadhatatlan módja, hogy a kormányzati döntés meghozatala után ilyen hosszú időre - húsz évre - titkosítják a tanulmányt.
Tisztelt Miniszter Úr!
Biztos vagyok abban, hogy az adatvédelmi biztos álláspontjával Ön is egyetért. Éppen ezért arra kérem, hogy 2005. január 13-án 10.00 órakor tegye lehetővé számomra, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban személyesen betekinthessek az említett dokumentumokba, s azokat áttanulmányozhassam.
Budapest, 2005. január 7.
Tisztelettel:
Sági József
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu