Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felkérés Orbán Viktor részére

Az erre a célra létrehozott részvénytársaság tulajdonolhatná és üzemeltethetné a tervezett polgári körök székházát a július végén a Margitszigeten megrendezett nemzeti piknik 200 résztvevője és egy az ötletet képviselő polgári kör közleménye szerint.


Dátum: 2002-08-02 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3022
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:43.339717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Javaslatuk alapján a részvénytársaság alaptőkéjét a polgári körök tagjai jegyezhetnék részvények formájában. A polgárok által adományozott pénz így forgalomképes ingatlanként, befektetésként is funkcionálna.

A demokratikus viszonyokat garantálná a javaslattevők véleménye szerint, ha a befektetett összegtől függetlenül az egyes személyek csak maximálisan 1 százaléknyi szavazati jogot biztosító részvényt szerezhetnének.

Később a részvénytársaság függetlenedhetne a polgári körök mozgalmától annyiban is, hogy a körök által létrehozott alapítvány bérelné a székházat.

A piknik résztvevői felkérik Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, hogy álljon élére a kezdeményezésnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek