Margitszigeti úszó EB-ről a zöldek: csak a Dunán át
A környezetvédelmi civil szervezetek kialakították egységes álláspontjukat a nyári úszó Eb-re tervezett beruházások kapcsán - mondta a Zöld Demokraták Szövetségének ügyvivője szombaton.
Dátum: 2005-01-09 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:03.582945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslatot jövő héten juttatják el a kormányzatnak, a fővárosnak és az illetékes szerveknek.
A Margitsziget jövőjéért című konferencia záró sajtótájékoztatóján Erdei Csaba, a civil szervezet ügyvivője elmondta: a legfontosabb feladat a fák megvédése. A beruházás miatt fákat kell majd kivágni, a civil szervezetek ezt elfogadhatatlannak tartják, javaslatként az átültetést szeretnék megvalósítani.
A civilek azt is szeretnék elérni, hogy az uszodaépítés során a teherautók ne a Margitszigeten keresztül közlekedjenek, hanem a Dunát vegyék igénybe a szállításhoz.
Ezt a megoldást az úszó Eb idejére is szeretnék fenntartani, vagyis a sportolók, a közönség, valamint a sajtó képviselői is csak vízi úton juthatnának el a sportesemények helyszínére.
A Margitsziget jövőjével kapcsolatos terveik között szerepel még, hogy felül kell bírálni a jelenlegi behajtási engedélyeket is. Javasolják, hogy a szigetre közlekedő 26-os busz legyen ingyenes, ezzel is segítve és ösztönözve a budapestieket, hogy ne kocsival látogassanak ki a szigetre.
A Zöld Demokraták Szövetsége úgy gondolja, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteket be kell vonni a munkálatokba "az első kapavágástól az utolsóig".
Erdei Csaba hangsúlyozta, amennyiben úgy tapasztalják, hogy a most kialakított egységes álláspont sérül a kormányzat és a beruházó részéről, mindent meg fognak tenni a kivitelezés megakadályozására.
"Én magam fogok a buldózer elé állni" - jelentette ki az ügyvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu