Fidesz-győzelem Polgáron
Oláh József korábbi polgármestert választották meg a Hajdú-Bihar megyei Polgár első számú vezetőjévé a szombati időközi önkormányzati választáson - tájékoztatta az MTI-t a választás előzetes eredményéről Váliné Antal Mária, a helyi választási iroda vezetője.
Dátum: 2005-01-09 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:04.187457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondása szerint a 6.796 választásra jogosult helyi lakos 52 százaléka adta le a voksát a két jelöltre. A Polgáriak a Városért Egyesület jelöltjeként induló, s a Fidesz és a KDNP által is támogatott Oláh József volt polgármester 1.818 szavazatot kapott, 125-tel többet, mint az MSZP és az SZDSZ támogatását élvező Hatvani Zsolt független jelölt.
Oláh Józsefet immár ötödik alkalommal választották meg Polgár első emberévé.
"Ötödször megválasztott polgármesterként úgy gondolom, nem volt megalapozott az a rágalomhadjárat és politikai hajtóvadászat, amit ellenem folytattak" - reagált a választás eredményeire az MTI-nek Polgár régi-új polgármestere.
Legfontosabb tennivalójának azt tekinti - mondta -, hogy visszaállítsa a "város megtépázott politikai-erkölcsi értékrendjét", s az újonnan megválasztott képviselőkkel együtt pártokon felülemelkedve a városért tevékenykedjen.
A 13 tagú képviselő-testületi helyre 35 jelöltből választhattak a szavazók. A voksok feldolgozása még folyamatban van.
Polgáron azért kellett időközi önkormányzati választást tartani, mert a múlt év október 25-én 9 képviselő megvonta a bizalmat Oláh József polgármestertől, s a testület feloszlatta önmagát.
MTI - fideszfrakcio.hu