Rendőrök ellen indult eljárás vesztegetés miatt a fővárosban
Három fővárosi rendőr ellen indult eljárás vesztegetés gyanúja miatt - közölte az MTI-vel a rendőrség vasárnap. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vesztegetés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három, a XIII. kerületi rendőrkapitányság állományába tartozó rendőr ellen - mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Dátum: 2005-01-09 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:05.142247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: szombaton 13 óra körül a Népfürdő utcában a három kerületi járőr közúti ellenőrzés alá vont egy kisteherautót, majd az egyik rendőr felajánlotta a sofőrnek, hogy 50 ezer forint ellenében eláll a szabálysértési feljelentéstől.
A sofőr közölte, hogy nincs nála készpénz. Megbeszélték, hogy az egyik rendőr megadja a telefonszámát, s a későbbiekben egyeztethetik majd, hogy hol és mikor adja át a pénzt a sofőr.
A BRFK Akció Osztály munkatársai szombaton délután elfogták azt az embert, akit a rendőr maga helyett küldött a pénz átvételére az egyeztetett helyszínre, majd magát a rendőrt is - tette hozzá az ügyeletes.
Beszámolt róla: a XIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője a járőrök ellen fegyelmi eljárást indított, az érdemi döntésig állásukból és beosztásukból őket felfüggesztette.
Az ügyben a további eljárást a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatja le a rendőrök szabadlábon hagyása mellett.
MTI - fideszfrakcio.hu