Több ezer amerikai katona dezertált eddig és keresett menedéket Kanadában
Sok esetben Kanadában keresnek menedéket az iraki háború elől menekülő amerikai katonák, ugyanúgy, ahogy annak idején a vietnami háború elől menekülők is tették - írta a The Sunday Telegraph.
Dátum: 2005-01-09 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:05.747052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap riportja szerint az iraki háború kezdete óta az amerikai hadsereg 5500 aktív tagja dezertált, és sokan közülük menekültstátusért folyamodtak Kanadában.
Az egyik ilyen katona azt mondta a brit lapnak, hogy "bűnös háborúnak" tartja az iraki háborút. Ő egyébként sem fegyveres szolgálatra szerződött a hadseregbe, Afganisztánban szakácsként dolgozott, ám fegyveres frontszolgálatra Irakba akarták átvezényelni. A fegyveres szolgálatot lelkiismereti okokból meg akarta tagadni, ezt azonban elutasították.
A The Sunday Telegraph riportja szerint a Kanadában menedéket keresőket gyakran ugyanazok a pacifista kvéker aktivisták csempészik át a szomszédos országba, akik annak idején a vietnami háború elől menekülőket is átsegítették.
A lap szerint a vietnami háború éveiben 55 ezer amerikai dezertált Kanadába, és jóllehet a 70-es években amnesztiában részesültek, sokan nem tértek haza. Egyikük ügyvédi irodája most az iraki háború elől átmenekülő amerikai katonák érdekképviseletét látja el - áll a The Sunday Telegraphban.
Az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője a jelenségről - utalva arra, hogy Vietnamtól eltérően most nincs sorozás, az amerikai hadsereg hivatásos katonákból áll - azt mondta a lapnak, hogy "aki nem akar harcolni, az ne jelentkezzen katonának". A szóvivő szerint azokat, akik Kanadába menekültek, változatlanul szolgálatra kötelezi a hadsereggel kötött szerződésük, és ha visszatérnek az Egyesült Államokba, eljárással kell szembenézniük.
A dezertőrök arról igyekeznek meggyőzni a kanadai menekültügyi hatóságokat, hogy nemcsak bírósági eljárás, hanem üldöztetés is vár rájuk, ha hazatérnek. A cikk megemlíti, hogy a háborús időszakban dezertálókra az amerikai törvények szerint elvben halálbüntetés is kiszabható, jóllehet a tényleges büntetés általában öt évig terjedő katonai börtön és a hadseregből történő, érdemek elismerése nélküli elbocsátás.
MTI - fideszfrakcio.hu