Több száz falu tiltakozik postáik megszüntetése miatt
Bíznak a népi kezdeményezés sikerében, amit a kistelepülések postáinak megmaradásáért, megmentéséért indítottak el a Zempléni Településszövetség tagjai és a hozzájuk csatlakozó több száz apró falu lakói.
Dátum: 2005-01-09 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:06.051311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közelmúltban a civil szervezet megkapta a hitelesített aláírásgyűjtő-íveket az Országos Választási Bizottságtól. Az ügy elindítója, Köteles László, Komlóska polgármestere a Magyar Rádió elmondta, hogy több mint ezer levelet küldtek el az aláírásgyűjtő-ívekkel együtt minden megyébe.
Komlóskán jelenleg háromszázötvenen élnek, de az itt tartózkodó rokonokkal és a turistákkal ez a száz megduplázódott, tehát több mint 600 aláírást gyűjtöttünk össze - hangsúlyozta.
Nemcsak a postáról van már szó az aprófalvak esetében, hanem a többi közintézményről is, és végső soron a falvak megmaradásáról. Ezt az ügyet karolta fel a Zempléni Településszövetség. Májer József, a szövetség vezetője azt mondta: Ez az eredményesség arra is biztatná a kistelepülésen élőket, hogy meg lehet menteni az iskolájukat, óvodájukat, és van jövő a kistelepülések számára is.
Forrás: www.radio.hu, 2005. január 9.
fideszfrakcio.hu