Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százezer gyermek szülő nélkül a dél-ázsiai katasztrófa után

Legalább 100 ezer gyermeknek tűnt el mindkét szülője a dél-ázsiai szökőár-katasztrófában az egyik legnagyobb brit segélyszervezet szerint.


Dátum: 2005-01-09 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:06.991679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Save the Children nevű gyermekjótékonysági szervezet vezérigazgatója a The Sunday Timesnak azt mondta: félő, hogy e gyerekek közül több tízezer teljesen árván maradt. Mike Aaronson szerint a 100 ezres becslés is "inkább előzetes, semmint tudományos", de jelentősége abban áll, hogy jelzi a probléma rendkívüli nagyságát.

Az ENSZ szakosított gyermekjóléti szervezetének (UNICEF) egyik vezető tisztviselője a vasárnapi brit lapnak azt mondta: az idő múltával most már egyre halványabb a remény arra, hogy azok a szülők, akik eddig nem jelentkeztek gyermekeikért, még előkerülhetnek.

Az UNICEF minap külön állásfoglalást adott ki, miszerint most a legsürgetőbb feladatok egyike annak megakadályozása, hogy az egyedül maradt gyerekek ezrei a nemzetközi gyermekkereskedelem áldozatává váljanak. A szervezet szerint a gyermekkereskedő bandák "máris munkához láttak" a térségben.

Chandrika Kumaratunga Sri Lanka-i elnök a BBC tévének vasárnap azt mondta: csak az ő országában 90 ezer lakóépület dőlt romba a tengerárban. Hozzátette ugyanakkor: a katasztrófa sújtotta területek is 3-4 hónap múlva ismét készen állnak a turisták fogadására.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek