Erős földrengés Szumátrán
Erős földrengés rázta meg hétfőn a december 26-i földrengés és szökőár sújtotta indonéziai Szumátra szigetén lévő Banda Aceh város épületeit és a lakosok sikoltozva menekültek az utcára. Sérülésekről vagy károkról egyelőre nem érkeztek jelentések.
Dátum: 2005-01-10 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:07.967939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai földtani megfigyelő intézet (USGS) honlapja szerint a Szumátra sziget északi részét megrázó földmozgás a Richter-skála szerinti 6,2 erősségű, epicentruma pedig az Indiai-óceánban, Banda Acehtől mintegy 60 kilométerre volt. A tizenegy ázsiai és afrikai országot sújtó földrengés és szökőár 150 000 indonéziai áldozatának kétharmada Szumátra szigetén vesztette életét. Csak Banda Acehban, Aceh tartomány székhelyén negyvenezren haltak meg. Ezt jóval meghaladja a városon átsöprő hatalmas hullámok sérültjeinek és a fedél nélkül maradottaknak a száma.
MTI - fideszfrakcio.hu