Fantasztikus magyar bravúr a jégkorong Kontinentális Kupában
A harmadik helyen végzett a rendező Alba Volán-FeVita a jégkorong CIB Lízing Kontinentális Kupa székesfehérvári négyes döntőjében, miután a harmadik, utolsó fordulóban szenzációs játékkal 2-1-re legyőzte az NHL-es sztárokkal felálló olasz Milano Viperst.
Dátum: 2005-01-10 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:08.643917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első harmadban csak helyzetekig jutottak el a csapatok, miközben a hazaiak egyszer, a vendégek kétszer kerültek emberelőnybe. A két kapus képességeit ennek ellenére nem igazán tesztelték. A folytatásban a Milano fokozta a sebességet, de a rivális bírta a tempót. Igaz, Budainak egyre többet kellett védenie, s egy alkalommal szinte mindenki gólt látott, de a székesfehérvári kapus elfeküdve, karjával visszanyúlva óriásit mentett. Később az Alba Volán létszámfölénybe került, s akkor a másik hálóőr sziporkázott.
Két gól negyvenkét másodperc alatt
A záró játékrészben valóságos csodát láthatott a közönség. A harmad közepén Fodor remek passzát Holeczy vágta a rövid felső sarokba. A gól annyira megzavarta az olaszokat, hogy mindössze negyvenkét másodpercet kellett várni a második magyar találatra. Tőkési szerzett korongot, remekül indította Ocskayt, a nemrég még szívbetegsége miatt a visszavonulással "fenyegetett" játékos a kapura vezette azt, majd remek ütemben önzetlenül passzolt Gröschl elé, aki nem hibázott a ziccerben.
Ocskay kihagyott büntetője is belefért
Az olaszok mindent beleadva rohamozni kezdtek, és három perccel később emberelőnyből szépíteni tudtak. A vége előtt négy perccel ismét Gröschl került helyzetbe de kimaradt a lehetőség, igaz akkora ütést kapott hátulról, hogy már az is csoda volt, hogy állva maradt. Az egyébként igen indiszponáltan bíráskodó vezetőbíró büntetőt ítélt a magyar csapat javára, ezt azonban Ocskay elhibázta. Az utolsó egy percre a kapusát is lehozta a milánói együttes, de így sem sikerült egyenlítenie.
Ezzel hatalmas sikert ért el az Alba Volán - melyben a parádézó Budai mellett többen is fantasztikusan játszottak -, hiszen a vendégeknél öt egykori NHL- játékos mellett is számtalan klasszis szerepel. A két együttes anyagi helyzetét pedig nem is érdemes összehasonlítani, hiszen a "Viperák" 2.5 millió euróból gazdálkodnak évente.
index.hu - fideszfrakcio.hu