Auth Henrik lett a Monetáris Tanács elnökhelyettese
A Monetáris Tanács hétfői ülésén elnökhelyettesévé választotta Auth Henrik alelnököt. A testület nem tárgyalt a jegybanki alapkamatláb megváltoztatásáról - áll a Magyar Nemzeti Bank által kiadott közleményben. A Monetáris Tanács jóváhagyta a 2004. december 20-i kamatmeghatározó ülés rövidített jegyzőkönyvét, amely 2005. január 14-én 14 órakor jelenik meg az MNB honlapján magyarul és angolul. A testület december 20-án a jegybanki alapkamat mértékét 10 százalékról 9,5 százalékra mérsékelte.
Dátum: 2005-01-10 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:13.920493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Monetáris Tanács következő, január 24-i ülésén piaci információk szerint már a négy új taggal kibővített grémium dönt a kamatok mértékéről. Ezt megerősíti, hogy a parlament szakbizottságai már a jövő héten meg kívánják hallgatni a jelölteket. A Gazdasági Bizottság valószínűleg január 17-én tart ülést - felelte az MTI érdeklődésére Puch László elnök.
Pénzügyi körökből származó információk szerint Bánfi Tamás, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára, Neményi Judit, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa és Tarafás Imre, a jegybank korábbi elnökhelyettese számíthat biztosan arra, hogy a miniszterelnök a testületbe jelöli. Rajtuk kívül Antal Lászlót, a Magyar Külkereskedelmi Bank elnöki tanácsadóját, Chikán Attilát, a Corvinus Egyetem professzorát és Karvalits Ferencet, a CIB Bank vezérigazgatóját tartják esélyesnek a tagságra.
A jegybanktanácsnak tagja jelenleg Járai Zsigmond MNB elnök, az alelnökök: Szapáry György, Auth Henrik, Adamecz Péter, valamint Bihari Vilmos, Hardy Ilona, Kádár Béla, Kopits György és Oblath Gábor.
MTI - fideszfrakcio.hu