Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgária 262 millió levás többlettel zárta 2004-es költségvetését

Bulgária az előzetes adatok szerint 262 millió levás költségvetési többlettel zárta a tavalyi évet. Ez magasabb, mint a már korábban felfelé módosított előrejelzés. A pénzügyminisztérium szóvivőjének hétfői nyilatkozata szerint Bulgária még így is megsérti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodását, mert az magasabb többletet irányoz elő.


Dátum: 2005-01-10 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32823
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:14.213482, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Novemberben 1,26 milliárd levás volt a többlet, de a kormány az év végén nagyszabású pénzosztással javított az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok helyzetén.

A szóvivő szerint a vártnál nagyobb többlet a tervezettnél több - elsősorban adó - bevétel miatt keletkezett. Az előzetesen tervezett 14,362 milliárd levához képest 15,811 milliárdnyi bevétel volt.

A jövő évi költségvetés a hazai össztermék 0,5 százalékában határozza meg a költségvetési hiányt, és ezzel az egyik legszigorúbb Európában. A költségvetés készítésekor 5,0-5,6 százalékos GDP növekedéssel, és 3,5 százalékos jövő év végi inflációval számoltak. Az idén 5,3 százalékos GDP-növekedést várnak Bulgáriában.

Bulgária 2009-ben akar csatlakozni az euróövezethez, két évvel a reménybeli, 2007-es EU-belépése után.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek