Előzetesben a Matolcsi József ökölvívó világbajnokot hasbaszúró férfi
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt a férfit, aki egy ecseri szórakozóhely előtt hasba szúrta Matolcsi József ökölvívó világbajnokot - közölte az MTI-vel a rendőrség. A Monori Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte R. Lajost, aki szombaton egy ecseri szórakozóhelyen előzetes szóváltást követően hason szúrta az ott dolgozó biztonsági őrt. Társát szabadlábra helyezték - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese, Hegyi Kata.
Dátum: 2005-01-10 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:15.410536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bényi Mónika, a PMRFK sajtóreferense még szombaton közölte: a Nemzetközi Bokszföderáció most 28 éves kisközépsúlyú világbajnoka az ecseri éjszakai szórakozóhely biztonsági őreként dolgozik, s két verekedő között próbált rendet teremteni. A renitenskedőket Matolcsi kitessékelte az utcára, ahol a két férfi nekiesett, ütlegelni kezdték, majd egyikőjük késsel hasba szúrta a sportolót. Ezt követően mindketten elmenekültek. Matolcsi összeesett, a mentők a budapesti baleseti sebészetre szállították.
A sportolót súlyos sérüléssel kórházban ápolják.
MTI - fideszfrakcio.hu