Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A litván a külügyminiszter is KGB-ügynök volt?

Vizsgálatot rendelt el a litván kormányfő hétfőn annak tisztázására, hogy aktív ügynöke volt-e az egykori szovjet titkosszolgálatnak, a KGB-nek az ország jelenlegi külügyminisztere és a belbiztonsági szolgálat vezetője.


Dátum: 2005-01-11 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:16.917084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Algirdas Brazauskas miniszterelnök kormánya péntek óta nyomás alatt van, amikor egy hetilap közzétett egy ügynöklistát, amelyen szerepel Antanas Valionis külügyminiszternek és Arvydas Pocius, a belbiztonsági szolgálat főnökének a neve is. A miniszterelnök azt szeretné, ha az ügy minél előbb tisztázódna - mondta a vizsgálatot bejelentve egy szóvivő.

Valionis külügyminiszter a lista megjelenésekor nem tagadta, hogy a KGB tartalékos tisztje volt századosi rangban 1981-től, de azt cáfolta, hogy aktív szerepet játszott volna. Mint mondta, ő ezt a tényt nem tagadta le az állam vezetői előtt. Már 1994-ben tájékoztatta KGB-s tartalékos tiszti szerepéről a litván külügyminisztériumot és az állambiztonsági szerveket. A mostani publikálás politikai játszma része - mondta -, de nem fejtette ki bővebben, mire céloz. Pocius szintén cáfolt, és kijelentette: azt sem tudta, hogy szerepel egy ilyen listán. A leleplező cikk vihart kavart Litvániában, ahol a parlament tavaly menesztette Rolandas Paksas akkori államfőt, akiről egyebek között kiderült, hogy egy olyan orosz üzletemberrel áll szoros kapcsolatban, aki viszont az orosz hírszerzéssel ápol jó kapcsolatokat.

Andrius Kubilius ellenzéki vezető üdvözölte a vizsgálat hírét, de kijelentette: a vizsgálóbizottság azt fogja megállapítani, hogy nem sért törvényt, ha valaki a KGB tartalékos tisztje volt, s ezért büntetés sem lesz a dologból. Szerinte Litvániának Csehország példáját kellene követnie, ahol az interneten elérhetővé tették a közönség számára a szovjet korszakból származó archívumokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek