Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz államadósság: bottal üthetjük a nyomát

A héten egyeztetnek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) és a Fővárosi Főügyészség illetékesei "az orosz államadósság lebontása közben tisztázatlan körülmények között eltűnt dollármilliók" ügyéről. A nyomozó iroda a kialakult helyzetben nem szívesen fordítana több pénzt és időt a nyomozás folytatására. Az államadósság rendezéséről még Medgyessy Péter egyezett meg Moszkvával, a végleges megállapodást pedig László Csaba volt pénzügyminiszter írta alá, melyben a magyar állam mintegy 62 millió dollárról mondott le. Az államadósság lebontásában több MSZP-közeli cég is szerepet játszott.


Dátum: 2005-01-11 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:19.428358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyomozó iroda egy nevének elhallgatását kérő illetékese a Népszabadság munkatársának azt mondta: "Rajtunk kívül láthatóan senki nem akarja, hogy tisztázódjon a kézen-közön eltűnt dollármilliók sorsa." Az NNYI munkatársa hozzátette: "Ebben az ügyben a kezdetektől komoly nehézségekbe ütközött még a legalapvetőbb - és elvileg nyilvános - információk összegyűjtése is."

Az orosz államadósság lebontásában és annak felhasználásában soha nem volt igazán tiszta a kép, úgy tűnik azonban, hogy a homály meg is marad. A szóbeszéd szerint sokan meggazdagodtak az adósság rendezéséről szóló kormányközi megállapodás révén.

A Szovjetunió 1990-ben 1,7 milliárd dollárral tartozott Magyarországnak, aminek jelentős hányadát áruszállítással rendezte. 2002 végére az orosz államadósság 467 millió dollárra csökkent. Egy 62 millió dolláros, korábban leszállított, ám a magyar kormányszervek által vitatott tétel kifizetését azonban Moszkva visszautasította. Az összegeket az orosz nyilvántartás szerint különböző magyar szervezetek már korábban lehívták, itthon azonban nem vonták le a központilag nyilvántartott adósságösszegből őket.

Ennek a 62 millió dollárnyi adósságnak a sorsát próbálta meg tisztázni 2003 tavaszán a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), majd később, a hivatal feljelentése nyomán az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatósága, illetve annak jogutóda, a Nemzeti Nyomozó Iroda. A nyomozás adatai megerősítették a Kehi vizsgálatának főbb megállapításait, például azt, hogy az orosz adósságrendezésbe bevont vállalatok egy része mindmáig nem számolt el szabályosan a magyar állammal. Önmagában az a tény is jellemzi az adósságrendezés körüli állapotokat, hogy a rendőrségnek a kincstártól, a Magyar Nemzeti Banktól és az APEH-től kért és kapott információk alapján kellett "kinyomoznia", egyáltalán mely vállalatok vettek részt az adósságlebontásban. Csakhogy még e téren sem járt teljes sikerrel a vizsgálat. A felkutatott cégek egy részéről ugyanis kiderült, hogy könyvelésükben egyáltalán nem szerepeltették az orosz államadósság rendezésével összefüggő ügyletek hivatalos dokumentumait.

Tény, hogy 62 millió dollár sorsa - az, hogy ki használta fel, milyen feltételek mellett és mikor, s az illető cég miért nem számolt el az állammal - mindmáig ismeretlen. A nyomozó hatóság helyzetét tovább nehezíti, hogy az adósságrendezésbe bevont cégek esetében is külön-külön kontrollálnia kellett, illetve kellene, hogy egy-egy vállalkozás milyen feltételekkel jutott üzleti lehetőséghez, és az végül sikeres volt-e. A rendőrség nem indulhat ki abból - amit pedig az adósságrendezés kulisszatitkainak ismerői közül sokan feltételeznek -, hogy az érintettek a kudarcot szándékosan, az elszámolási és az adózási kötelezettség megkerülése érdekében idézték elő. Ennek megnyugtató tisztázásához Oroszországból kellene adatokat beszerezni, ami meglehetősen kilátástalan, mert még itthon is komoly nehézségekbe ütközött a tájékozódás.

A lap korábban többször megpróbált tájékozódni arról, hogy mit állapított meg a Kehi. Közpénzekről lévén szó, közérdekű adatnak számít, hogy kik és milyen feltételek mellett használták fel a homályos sorsú pénzt, azaz pontosan mi lett a kérdéses 62 millió dollár sorsa. Miután többszöri próbálkozásra sem kaptak választ, tavaly szeptemberben az adatvédelmi biztoshoz fordultak, aki vizsgálatot rendelt el annak tisztázására: adott esetben közérdekű adatokról van-e szó, s ha igen, jogszerű-e az ügyben a Kehi kitartó hallgatása? Állásfoglalás azonban erről azóta sem született, az eddig elkészült háttéranyag várhatóan pár héten belül kerül Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos elé.

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek