Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányzati megszorítás sérült embereket tett munkanélkülivé

Félezer megváltozott munkaképességű alkalmazottjától vált meg az elektronikai hulladékokat feldolgozó Rolfilm Szövetkezet, mert foglalkoztatásukhoz sokkal kevesebb támogatást kapnak az államtól az idei költségvetési esztendőben. A kormányzati megszorítás összesen 5-17 ezer munkahelyet veszélyeztet. Harrach Péter és Soltész Miklós fideszes képviselők már tavaly decemberben felszólították a kormányt, hogy biztosítsa a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához szükséges összeget.


Dátum: 2005-01-11 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:20.017169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Összesen 490 főt bocsátott el az elektronikai hulladékok feldolgozásával foglalkozó Rolfim Szövetkezet a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó támogatási rendszer szigorodása miatt. Kovács Tamás, a társaság ügyvezető elnöke kérdésünkre elmondta: a december közepén megjelent szabályozás éves folyósítási korlátot vezetett be. Ennek értelmében a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cégek 2005-ben éves szinten csak a 2003. decemberi támogatási összeg tizenkétszeresét vehetik igénybe. Ez azokat a cégeket hozza nehéz helyzetbe, amelyek tavaly hajtottak végre fejlesztéseiket. Ilyen iparág az elektronikai hulladékok feldolgozása, az erre vonatkozó kormányrendelet - a hasznosítási követelményekkel - ugyanis tavaly szeptemberben jelent meg. A Rolfim a környezetvédelmi szabályozás kiadása után 70-80-ról 560-ra emelte a dolgozói számát, ám a szigorítás után lényegében a korábbi szintre álltak vissza 78 dolgozóval. A jogszabályváltozás miatt a társaság az Alkotmánybírósághoz is beadványt nyújtott be, a jogbiztonság elvének megsértése miatt. A Rolfilm a legtöbb dolgozót, 145 főt Kondoroson bocsátotta el, de leépített Gyulán, Szigetszentmiklóson, Pátyon, Polgárdiban és Budapesten is. A Rolfilm vezérigazgatója szerint a kormányzati megszorítás országszerte 5-17 ezer ember munkahelyét veszélyeztetheti.

***

Harrach Péter és Soltész Miklós fideszes képviselők már tavaly decemberben már felhívták a figyelmet arra, hogy 2005-ben a kormány 10 milliárd forinttal kevesebbet szán a sérült emberek foglalkoztatásának támogatására, ami a 2003. évi szintnek felel meg. Mivel megszorítással mintegy 17 ezer ember munkahelye szűnhet meg, felszólították a kormányt, vonja vissza a döntését, és akár az általános költségvetési tartalék terhére, de biztosítsa a sérült emberek foglalkoztatásának támogatásához szükséges összeget.

forrás: Világgazdaság

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek