Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kés a sportszárban...

A kormányfői tisztet ellátó D-209-es titkos ügynök esetével példálózik a Népszabadság tegnapi vezércikkében Aczél Endre: "Nem kellett volna őt kikezdeni, ifjúi alakját a szovjet megszállás - KGB - magyar fiókszervezetek vélelmezett koordinátái között elhelyezni; inkább hallgatni kellett volna, bölcsnek maradni lett volna jó."


Dátum: 2002-08-02 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:45.610391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Majd alább így folytatja: "Azon a napon, amikor a Magyar Nemzet című napilap nyilvánosságra hozta Medgyessy ügynökmúltjának első dokumentumát, a magyar ellenzék, úgy ahogy volt, félig megásta önnön sírját." Még alább azt állítja, hogy lapunk a "legprimitívebb csalással" kapta újból, immár sokadszor hazugságon Medgyessyt.

Na, ezt megkaptuk, és nem is akárkitől. Csakhogy mi azt az (alkotmányos) alapelvet valljuk, hogy a közérdekű adatok a közre tartoznak, és a jelenleg hivatalban lévő kormányfőnek az emberek előtt eltitkolt múltja ilyen értelemben abszolúte közérdekű információ. Úgy tartjuk továbbá, hogy választást pártok és kormányok szoktak elveszíteni (és megnyerni), nem pedig újságok. De meg tudjuk érteni az Aczél Endre-féle gondolkodást a sajtó és a politika kapcsolatáról, hisz végül is nem a Magyar Nemzet a rákosista Szabad Néppel a 60. évfolyam feltüntetésével is jogfolytonosságot vállaló napilap, hanem a Népszabadság. Főszerkesztője 1990. január 12-ig hivatalból kézhez kapta a BM III. főcsoportfőnökségének összefoglaló jelentéseit, részt vett az MSZMP KB munkájában. A lap vezető munkatársai közt vannak, akik korábban más néven, egészen más munkaterületen dolgoztak a "baloldali" értékek védelmében.

A mi koordinátáinkat a jelenlegi politikai helyzetben az itt olvasható vezércikk határozza meg. Nekünk nincs identitászavarunk 12 évvel a rendszerváltozás után, a törvény szerint erre kötelezett munkatársainknak aligha vannak álmatlan éjszakái az átvilágítás miatt.

A Medgyessy múltjáról eddig kiderült "érdekességekkel" járó morális, intellektuális és ízlésbeli problémákkal küzdjenek meg a baloldali, magukat szabadelvűnek tartó értelmiségiek.

De hogy egy Aczél Endre "öngólról" cikkezzen a tényfeltárásunk ürügyén, az azért mégiscsak több a soknál. Az általa választott sporthasonlatnál maradva: ami itt 1990 óta és most is történik, az nem gólok és öngólok kérdése, hanem olyan, mintha a meccsre kifutó csapatok egyikének játékosai az öltözőben éles késeket rejtenének a lábszárvédőjükbe. Biztos, ami biztos...

Ludwig Emil, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek