Európai Bizottság: kilátásban az egységes bevándorlási politika
Az Európai Bizottság egységes uniós bevándorlási politika kialakítására tett javaslatot. Franco Frattini igazságügyi biztos az unión kívüli országokra vonatkozó munkaerő bevándorlási szabályokról hozott nyilvánosságra egy "Zöld könyvet", amivel - szavai szerint - megindulhat a vita az egységes bevándorlási politikáról. A kérdésről júliusban rendeznek majd átfogó vitát.
Dátum: 2005-01-11 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:25.634171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1999 óta a bizottság több javaslatot tett a harmadik országokból eredő munkaerő-áramlás szabályozására, ezek azonban a miniszteri tanács ellenállásán megbuktak. A nemzeti kormányok hatásköre eldönteni az unión kívülről bevándorlók számát, és a német kormány is azt vallja, hogy e kérdésben a döntéshozatal nem uniós jogkör.
Frattini szerint "a Zöldkönyv nem nyitja meg a harmadik országokból a korlátlan bevándorlás előtt az utat, a nemzeti jogkör változatlan maradna". Közölte azt is, hogy nem kész megoldások felajánlása, hanem kérdések felvetése volt a cél.
A bizottság azzal indokolja az egységes szabályozás szükségességét, hogy fenn lehessen tartani a jövőben az unióban a gazdasági növekedést. 2010 és 2030 között - egy 35 országból álló unióban - a foglalkoztatottak száma a lakosság elöregedése következtében 20 millióval fog csökkenni. A bizottság szerint az egységes bevándorlási szabályok mellett szól az is, hogy ezek hiányában "a bevándorlási hullám kijátssza majd a nemzeti törvényeket, előírásokat".
MTI - fideszfrakcio.hu