Jön a kanyar!
Cinikus színjátéknak minősítették múlt heti számunkban szakértők azt, amit a gazdasági miniszter és a szocialista-liberális kormány az autópálya-beruházás címén folytat. Pedig akkor még nem látszott, hogy az előadás dramaturgiája újabb és újabb felvonásokat tartogat a nézőknek, akik tátott szájjal igyekeznek követni a fejleményeket. Ráadásul a darabnak egyelőre csak a nyilvános próbafolyamata ért véget, és a legöregebb színházi "kritikusok" sem tudják eldöntetni, hogy tragédia vagy bohózat résztvevői lehetünk, az autópálya bemutatójára viszont még legalább egy évet várni kell.
Dátum: 2002-08-02 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:45.924032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A történet a polgári kormány működése idejére nyúlik vissza, amikor az ellenzék szünet nélkül bírálta a kabinetet a nyílt, nemzetközi közbeszerzéses pályázatok elmaradása miatt. A választási kampány meghatározó elemévé lett a szocialisták és szabad demokraták részéről, hogy ők majd "rendbe teszik a dolgokat". Az új, baloldali kormány programjába is bekerült az autópályák közbeszerzéssel történő megépítése.
Az első meglepetés akkor érte a nagyérdeműt, amikor Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter bejelentette: néhány, soron lévő pályaszakasz sorsáról "most az egyszer, kivételesen" zárt, meghívásos pályázaton döntenek. Ráadásul a bejelentés módja, a lebonyolítás feszített tempója eleve valamiféle puccsszerűséget kölcsönzött az akciónak. A sajtó felhördült. Sokaknak eszébe jutott, hogy a két választási forduló között makacsul tartotta magát a pletyka, miszerint a szocialisták választási kampányát egy külföldi tulajdonú építőipari cég több milliárd forinttal támogatta. Talán most nyújtják be a számlát? - tette fel a kérdést az egyik publicista. Némi meglepetésre a baloldali sajtó is vegyes érzelmekkel fogadta a meghívásos pályázat hírét. A feszültség fokozásaként megszólalt Keller László, MSZP-s "közpénztisztasági" államtitkár is, és a koalíciós partnertől kérte számon a korábban hangoztatott játékszabályok betartását.
A következő "kanyart" a gazdasági miniszter rendkívüli sajtótájékoztatója jelentette július 18-án. Meghátrál, önkritikát gyakorol - tippeltek a nézők. De nem, Csillag István nagy lendülettel bizonygatta, az adófizetők pénze érdekében kell gyorsan - a formai aggályokat félretéve - cselekedni. Majd kiderül tenderbontáskor - mondta sokat sejtetően -, lehet-e a Vegyépszernél olcsóbban autópályát építeni. Aztán hamarosan a közvélemény számára is kiderült, hogy lehet. A sajtónak köszönhetően ez senkit nem lepett meg, s a miniszter már el is költötte képzeletben azt a harmincmilliárd forintot, amit az Nemzeti Autópálya Rt. a közbeszerzés kikerülésével úgymond megspórolt a nemzetgazdaságnak. Azt is borítékolták egyes napilapok, hogy minden meghívott munkához juthat. S valóban: a négy meghívottból a négy útszakaszra egy-egy befutó jutott. Ám aki azt hitte, hogy ezzel lehull a függöny, s augusztusban már a gépek vonulnak fel az építkezésekre, alaposan tévedett. A Nagy Dramaturg újabb, még furfangosabb csavart eszelt ki. Immár menetrendszerűnek tekinthető a "rendkívüli sajtótájékoztató", s a miniszter bejelenti, hogy a közhangulat nyomására - amely megmagyarázhatatlan okból mitikus megoldássá növesztette a nyílt, többfordulós közbeszerzési eljárást - úgy döntött, megköszöni a Strabagnak és a többieknek a gyors árajánlatot, de eltekint a meghívásos pályázat eredményének kihirdetésétől. S egyúttal közbeszerzési pályázatot ír ki.
A helyzet roppantul hasonlít Görgey Gábor minisztertárs oda-vissza táncolásához a Nemzeti Színház vezetőjének kinevezése ügyében. Akkor ez jó alkalmat adott a közíróknak arra, hogy azon tűnődjenek: a szakértelem kormánya kapkod és hibát hibára halmoz, vagy igazi demokrataként önmaga felülbírálásától sem retten meg. A lényeg azonban nem ez. A színjáték nem a demokratikus játékszabályok, választási ígéretek betartásáról vagy be nem tartásáról, hanem pusztán és durván a pénzről szól. Nagyon sokról, ráadásul az adófizetők pénzéről.
A polgári kormány nem titkolta, hogy szinte a semmiből kívánja megteremteni a magyar autópálya-építő kapacitást. Ez nagy vállalkozás volt, hiszen az útépítés olyan iparág, amelyhez rendkívül drága és bonyolult infrastruktúra szükséges. Ahogy a szakemberek mondják, egész vertikum, azaz a kőbányáktól kezdve a keverőtelepeken át a célmunkagépekig egy összefüggő technológiai rendszer kiépítésére van szükség. (Hogy érzékeltessük a nehézségeket, nem árt tudni, hogy a rendszerváltást követő években a Strabag Rt. vásárolta fel a magyarországi kőbányák 90 százalékát.) Nem csoda hát, hogy az Orbán-kormány idején lassan indult be az autópálya-építés, a kétéves késlekedést az ellenfelek nem is mulasztották el minden alkalommal a kormány orra alá dörgölni. De ha nehezen is, végül felállt a magyar autóépítő konzorcium, amely többé-kevésbé függetleníteni tudta magát a korábban a terepet uraló multiktól, és 2000-ben gőzerővel megindult az építkezés.
Fontos kérdés, miért nem mindegy, hogy magyar tulajdonú cég-e a fővállalkozó, ha - mint azt sokszor leírták már - a lapátnyelet ugyanazok a jórészt magyar férfiak markolják. Szakemberek szerint a fővállalkozó kiemelten kedvezményezett helyzetben van, miután elnyerte a munkát. Az alvállalkozók kiválasztásával, a részmunkák árának meghatározásával jelentős mozgástérhez jut. Ennek az eredménye tisztes vagy annál is nagyobb profit lehet. A magyar fővállalkozó azonban itthon költi el, fekteti be, forgatja a pénzt, míg a multinacionális cégek - tisztelet a kivételnek - gazdag eszköztárral rendelkeznek a keletkezett haszon elrejtésére, kimenekítésére. A költségvetésből finanszírozott beruházások, a magyar adófizetők pénzéből épülő autóutak, hidak építésekor éppen ezért kettős érdek fűződik a magyar cégek, vállalkozások előnyben részesítéséhez. Ez a fajta protekcionizmus nem ismeretlen az EU országaiban sem.
Amikor Csillag István azon sajnálkozott, hogy a közvélemény úgymond nyomást gyakorolt a kormányra a közbeszerzési eljárás alkalmazása végett, közvetve azt mondta: nem a forma számít, hanem a tartalom. Azaz a pályáztatás formája másodlagos a tartalomhoz képest, ami ez esetben nem más, mint a nemzetközi érdekeltségű építőipari vállalatok bevonása a magyar autópálya-beruházásokba. Tekintsünk el most attól az apró mozzanattól, hogy a közvélemény számára épp a jelenlegi kormánypártok tették "mitikus jelentőségűvé" a közbeszerzési eljárást. Az ellenben figyelemre méltó, hogy ezzel a megnyilatkozással a szabad demokrata miniszter akaratlanul is elárulta magát valós szándékait illetően.
A jelenlegi sztrádaberuházási gyakorlat ugyanis - a fordulatos cselekményt most már nyugodtan nevezhetjük színjátéknak - a formától függetlenül a magyar útépítési potenciál ellehetetlenítésére irányul. A meghívásos pályázatra ugyanúgy nem hívták meg a Vegyépszert, mint ahogy a nyílt közbeszerzési eljáráson sem pályázhat, mivel jelenleg még nincs átadott magyar autópálya a referenciatárában. Bár súlyos a vád, de úgy tűnik, a jelenlegi kormánykoalíció és a külföldi érdekeltségű beruházók célja egy és ugyanaz: térdre kényszeríteni az egyetlen magyar vállalkozást. A pályázatra meghívott cégek, mint a tenderbontáson kiderült, remekül együttműködnek egymással és a magyar hatóságokkal a közös ellenfél, a Vegyépszer ellehetetlenítésében.
Akárhonnan is nézzük, az autópálya-beruházási színi előadás a szocialista-szabad demokrata koalíció első igazi, saját jogon szerzett botránya. A kérdés most nem az, hogy zárt vagy nyílt a tender, még csak nem is az, hogy kinek a feje hullik porba az ügyetlenül levezényelt akció nyomán. A fő kérdés az, milyen felsőbb érdek, szent cél vezette az egyébként bizonyára megfontolt Csillag Istvánt, hogy a józan észnek, a jó ízlésnek, valamint a rövid és hosszú távú politikai érdekeknek egyaránt fittyet hányva véghezvigye ezt a kacskaringót.
Jámbor Gyula, Heti Válasz