Fészekrakó program helyett egérlyukprogrammal állt elő a Gyurcsány-kormány
Nyíltan beismerte a Gyurcsány-kormány az idézőjeles fészekrakó programmal, hogy lemondtak a nagy tömegek otthonteremtésének segítéséről - szögezte le Mádi László keddi sajtótájékoztatóján. Kevés pénzráfordítással és kevés embernek segítséget jelentő a program.
Dátum: 2005-01-11 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:26.622082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány által meghirdetett Fészekrakó program nem hoz áttörést, és csak látszatmegoldásokat kínál - szögezte le a Fidesz-frakció otthonteremtési műhelyének vezetője, keddi sajtótájékoztatóján. A program meghirdetése nyílt beismerése annak, hogy a szocialisták lemondtak az emberek nagy tömegéről. Ugyanis hangzatos, de csak egy szűk réteg által vehető igénybe. Példaként említette a programban szereplő önrész nélküli lakáshitelt, amelynek havi törlesztő részlete mintegy 100 ezer forint. Akik ezt ki tudják fizetni, azok eddig is megoldották lakásproblémáikat - mondta, hozzátéve, hogy a 30 év alatti korosztályból ezt kevesen engedhetik meg maguknak.
A Fidesz ezért azt javasolja a kormánynak, hogy az igénylési korhatárt legalább 35 évre tolják ki. Emellett szól az is, mondta Mádi László, hogy napjainkra kitolódott a családalapítás ideje.
A fideszes politikus kitért a használt lakás vásárlására vonatkozó javaslatokra is, amelyek ugyan pozitív lépést jelentenek, de nem ösztönzik a lakáspiacot. Érdemi megoldást az jelentene, ha csökkennének az illetékek, a kedvezményes illetékhatár a 10 éve érvényben lévő 4 millió forint helyett 10-12 millió forintra emelkedne. Mint mondta, a Fidesz javaslata szembemegy a jelenleg érvényes, szocialista illetéknövelő tendenciával, amelyet az jelez, hogy a kormány 30 millióról 15 millió forintra csökkentette az új lakások illetékmentességének határát. Mádi László rámutatott:
a kormány valójában egérlyukprogramot készített,
mivel az intézkedések kis lakásokhoz való hozzájutást tesznek lehetővé, ami nem kedvez a családiotthon-teremtésnek. Ez tovább erősíti a népességcsökkenési tendenciát - adott hangot véleményének.
A politikus beszámolt arról a szakma által benyújtott javaslatról, hogy jöjjön létre egy használtlakás-alap, amely az új lakást vásárolni szándékozóktól átvenné korábbi ingatlanjukat, és jutalék fejében azt az alapból adnák tovább. A koncepció megvan, a program még kidolgozásra vár, a szakma támogatja a javaslatot, de a kormány még nem reagált rá - fűzte hozzá.
A képviselő a szocpolkedvezmény tervezett emeléséről elmondta, hogy az az áfa-visszatérítés megszüntetése miatt nem nyújt többletlehetőségeket. A polgári kormány ezen intézkedésének eltörlése a feketegazdaságot és az illegális folyamatokat erősíti - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu