Strasbourgban lobbizik a MOK elnöke
Az európai uniós munkaidő-direktíva tervezett változtatása ellen lobbizott kedden Strasbourgban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Mint az MTI-nek elmondta, a németek kezdeményezésére hat ország orvosi kamaráinak vezetői jöttek a francia városba, hogy ott találkozzanak az Európai Parlament képviselőivel, mindenekelőtt a saját országaikból származó törvényhozókkal.
Dátum: 2005-01-11 20:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:27.822921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erre a megbeszélésre a német, magyar, lengyel, cseh, szlovén és észt orvosi kamarák küldték el vezetőiket, akik amellett érveltek, hogy az Európai Unió ne módosítsa, ne "lazítsa fel" a jelenleg érvényes munkaidő-direktívát.
Példaként Éger elmondta: a jelenlegi szabály szerint az orvosi ügyeletben töltött teljes idő munkaidőnek minősül az EU-ban (bár például Magyarországon ezt sem tartják be a foglalkoztatók, mert egy 16 órás ügyeletből csak négy, vagy maximum nyolc órát ismernek el munkaidőnek) - ám az új, első változatában tavaly ősszel felbukkant direktíva-módosítás vissza akar lépni ettől a helyzettől. Éger azt is hangsúlyozta: bár ők természetesen az orvosok, egészségügyi dolgozók érdekében lobbiznak, nem csak az egészségügyről van szó, a tervezett változtatás a munkavállalók széles köreit érintené hátrányosan.
MTI - fideszfrakcio.hu