Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány udvari fényképésze

Havi 755 ezer forintért, állami megrendelésre, kizárólag Gyurcsány Ferenc miniszterelnökről készít fotókat Déri Miklós budapesti fényképész - adja hírül a HírTV. A kormányszóvivő szerint szükséges és fontos munkát végez a szakember. A Magyar Fényképész Ipartestület elnöke viszont kivételesen magasnak tartja kollégája fizetését.


Dátum: 2005-01-11 21:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:28.453865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc a pápánál, Gyurcsány Ferenc katonák vagy gyermekek között. Fotók a miniszterelnök honlapjáról. Ezek a képek az adófizetők 755 ezer forintjába kerülnek, havonta.

Déri Miklós a miniszterelnök személyi fotósa, megkeresésünkre azt mondta, hogy szívesen nyilatkozik, egy félóra elteltével azonban azt kérte, hogy szerződéséről kérdezzük inkább a kormányszóvivőt.

László Boglár arról tájékoztatott, Déri Miklós szabályos versenyben nyerte el a megbizatást, a fotók pedig a miniszterelnök honlapján láthatók. Ahogyan mondta, személyes fotósai a korábbi kormányfőknek is voltak.

A kormányszóvivő hozzátette a külföldi utakon a fotós a miniszterelnök hivatalos delegációjához tartozik, utazási költségeit a külügyminisztérium fedezi.

A miniszterelnök programjain egyébként rendszerint tucatnyi fotós jelenik meg a különböző lapoktól, és a közpénzből finanszírozott nemzeti hírügynökség fényképésze is mindenütt jelen van.

Urbán Júlia a Magyar Fényképész Ipartestület elnöke kérdésünkre elmondta a fotós fizetése kivételesen magasnak mondható.

A három közjogi méltóság közül sem Mádl Ferenc, sem pedig Szili Katalin nem tart fenn személyi fotóst. Az ő programjaikról az MTI képszolgálata számol be.

HírTV - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek