Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra választás lesz Sopronban

Az időközi országgyűlési képviselőválasztás újbóli kiírását kezdeményezi a Győr-Moson-Sopron megyei 07. számú Országos Egyéni Választókerület Választási Bizottsága - közölte dr. Ocsák József a bizottság elnöke. A választókerületben Dr. Szájer József, európai parlamenti képviselő megüresedett országgyűlési képviselői helyének betöltésére tartottak tavaly időközi választást. A első fordulót Frirtl Mátyás fideszes jelölt nagy fölénnyel nyerte, de az alacsony részvétel miatt végül sikertelen lett a választás, mert a választási csalás alapos gyanújában keveredett szocialista Kránitz Lászlót, (aki pénzért akart szavazatokat venni) saját pártja leléptette és nem engedte elindulni a második fordulóban.


Dátum: 2005-01-12 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32874
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:29.978026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az időközi választás újbóli kiírására azért kerül sor, mert a 2004. novemberi választás érvénytelen volt. Ocsák József elmondta az OVB-nak 30 napon belül kell meghoznia a választás kiírásáról szóló döntést, amelyet követően a választás 72 nap elteltével tartható meg. A választás kiírását alkotmányjogi szempontok teszik szükségessé, mert amennyiben az országgyűlési képviselői hely betöltetlen, az mulasztásos alkotmánysértésnek minősül.

A novemberi választások első fordulójában hét jelölt indult. Az első fordulót nagy fölénnyel nyerte meg Firtl Mátyás, a Fidesz jelöltje. A második fordulóban is ő kapta a legtöbb szavazatot, de az alacsony részvétel miatt eredménytelen lett a választás.

- Sopron már eddig is sokat veszített, hogy nem volt képviselője - jelentette ki dr. Molnár Ágnes, a Fidesz elnöki koordinátora. - A párt jelöltje továbbra is Firtl Mátyás, aki már a novemberi választásokon is bizonyított. Nem a Fideszen és Firtl Mátyáson múlt, hogy végül betöltetlen maradt Sopron képviselői helye a parlamentben.

fidesz.sopron.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek