Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Január elseje óta egymilliárdot vesztettek a kórházak a Pénzügyminisztérium miatt

A január elseje óta eltelt két hét alatt körülbelül egymilliárd forintot veszítettek a kórházak és a járóbeteg-szakrendelők azzal, hogy a Pénzügyminisztérium még nem járult hozzá a finanszírozásuk növeléséhez, holott ennek fedezetét tartalmazza a költségvetés. Az egészségügyi intézmények így az új évben eddig tavalyi áron végezték a kezeléseket - írja a szerdai Magyar Nemzet.


Dátum: 2005-01-12 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:30.287766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megdöbbentőnek tartja a Magyar Kórházszövetség, hogy kormányzati vezetők korábbi ígérete ellenére sem növekedett a finanszírozásuk január elsejétől - mondta Golub Iván, a szervezet elnöke.

A fekvőbeteg-ellátást úgynevezett HBCS-pontok alapján finanszírozzák. Ez azt jelenti, hogy minden beavatkozásnak megvan a maga HBCS-pontszáma. Egy katéteres szívműtét például 7,12 HBCS-pontot ér. Egy pontért pedig jelenleg 127 ezer forintot kap az intézmény (a szívműtétért így 905 ezret) az egészségbiztosítótól. Ezt az összeget kellett volna az ígéretek szerint az év elejétől 134 ezerre emelni. Ez azonban nem történt meg, így 2005 első két hetében csak a kórházak hat-hétszáz millió forintot veszítettek összesen. Ennél azonban többet spórolt meg a költségvetés, hiszen a szakrendelőknél is jelentkezik bevételkiesés.

- Nem nagy emelésről van szó, de az az intézményeknek létszükséglet - mondta Golub Iván. A pluszpénz csak a kötelező, 7,5 százalékos közalkalmazotti béremelésre nyújtana fedezetet, a rezsi és a gyógyszerek drágulására nem. Most viszont mindezt úgy kell kigazdálkodniuk a kórházaknak, hogy munkájukért csak ugyanannyi pénzt kapnak az egészségbiztosítótól, mint tavaly - tette hozzá.

Hasonlóan látja a kialakult helyzetet Oberfrank Ferenc, aki az Orbán-kormány idején vezette az OEP-et. Mint mondta: a finanszírozás emeléséhez szükséges forrás megtalálható az Egészségbiztosítási Alap költségvetésében. Az OEP is időre, még decemberre előkészítette és hatástanulmányokkal alátámasztotta az intézkedést. Az Egészségügyi Minisztérium gyengesége és a Pénzügyminisztérium (PM) merev ellenállása miatt áll az ügy - vélekedett Oberfrank Ferenc. Ha az emelésre csak februártól ad engedélyt a PM, akkor az intézmények egyhavi bevétel-növekedése kiesik. Könnyen lehet, hogy így a törvényes kötelezettségek csak elbocsátás, adósságnövelés és az ellátás színvonalának romlása árán teljesíthetőek.

A lap megkereste az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztályát is az ügyben. Ott azt a választ kapták, hogy az új pontértékek kihirdetéséhez a PM egyetértése szükséges. Az egyeztetések zajlanak, s az emelés valószínűleg februárban történhet meg.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek