Végleges a vajdasági magyarellenes atrocitásokat feltáró bizottság programja
Szabadkán, Temerinben, Újvidéken és Belgrádban fog tájékozódni az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága azokról a támadásokról, amelyeknek a vajdasági kisebbségek váltak áldozataivá az utóbbi másfél évben. Az öttagú europarlamenti küldöttség hivatalos útja január 29-től 31-ig tart - olvasható Becsey Zsolt, fideszes európai parlamenti képviselő sajtóközleményében.
Dátum: 2005-01-12 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:32.554931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tényfeltáró bizottság előkészítő ülésén, Strasbourgban olyan programot véglegesített, amely egyensúlyra törekszik a tartományi, a szövetségi és a helyi szintek vizsgálatakor. Egyúttal igyekszik megismerni a tömbben élő magyarok helyzetét éppúgy, mint a vajdasági szórványmagyarságét. Figyelmét ugyanakkor nemcsak a magyaroknak szenteli, hanem a vajdasági horvát és szlovák kisebbség képviselőivel is találkozik, természetesen a szerbek mellett.
Az europarlamenti tényfeltáró bizottság vizsgálja, folytatódnak-e ma is a Vajdaságban a kisebbségek elleni támadások, avagy azok csupán a választásokhoz kapcsolódó elszórt esetek voltak-e, amint azt hivatalos források beállítják.
Az összetűzések indítékait megvilágító elemzést adott elő a bizottság tagjainak a strasbourgi székhelyű Európa Tanács szakembere. A vajdasági konfliktusok gyökerei egyaránt kereshetők a mában és a múltban, így a II. világháború végi korszakban. Ez is tükröződik a tényfeltáró bizottság most véglegesített programjában. Ugyancsak számításba vettük a program kialakításakor, hogy a konfliktusok valószínű oka egyrészt a jugoszláviai háborúk miatti kezeletlen menekültáradat, másrészt Vajdaság etnikai és társadalmi szerkezetének drámai megváltozása az utóbbi három évtizedben.
A program összeállításának hátteréül meghatározó mértékben azok a tudományos, vallási, közigazgatási, politikai és civil szervezetekkel ápolt kapcsolatok szolgáltak, amelyeket egyrészt szegedi irodám, másrészt a Vajdaságból származó titkárom révén tartok fönn. Ezekkel a személyekkel és szervezetekkel a tényfeltáró bizottság találkozni is fog, és dokumentumaikat fölhasználja munkája során.
A véglegesítő ülésen a tényfeltáró bizottság megválasztotta elnökét Doris Pack német néppárti europarlamenti képviselő, a Dél-szláv Delegáció elnöke személyében. A tényfeltáró bizottság többi tagja: Becsey Zsolt (Fidesz, EPP-ED), Hegyi Gyula (MSZP, PES), a szlovén liberális Jelko Kacin (ALDE), valamint az osztrák Hannes Swoboda (SPÖ, PES), valamennyien az Európai Parlament Dél-szláv Delegációjának tagjai, illetve póttagjai.
A tényfeltáró bizottság munkáját majd Brüsszelbe való visszatérésekor fejezi be, amikor egyrészt beszámol az Európai Parlament Külügyi Bizottságának, másrészt elkészíti írásos jelentését. E jelentés egyúttal az Európai Parlament hivatalos dokumentuma lesz, ami majd alapul szolgál az Európai Unió és Szerbia-Montenegró későbbi kapcsolatainak alakításakor.
Becsey Zsolt
Európai parlamenti képviselő (Fidesz; EPP-ED)
fideszfrakcio.hu