Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Abbász nem szereli le a Hamászt?

Aharon Zeévi tábornok, az izraeli katonai hírszerzés főnöke szerint Mahmúd Abbász új palesztin elnök nem fog kísérletet tenni a Hamász radikális palesztin szervezet leszerelésére, s nem kobozza el az illegálisan tartott fegyvereket.


Dátum: 2005-01-12 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:34.824983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zeévi nézeteit szerdán a haifai egyetemen fejtette ki, s beszédéből az izraeli közszolgálati rádió közölt részleteket. A hírszerzőfőnök annak a véleményének adott hangot, hogy Abbász megpróbálja meggyőzni a Hamászt és elérni, hogy a palesztin közvélemény gyakoroljon nyomást a szélsőségesekre, hangsúlyozva, hogy ez a nemzedék már eleget szenvedett, és a harc folytatásának felelőssége a következő generációt terheli.

Izraeli politikai vezetők már sokszor hangsúlyozták: az egyes palesztin terrorszervezetek, különösen a Hamász leszerelése és lefegyverzése a feltétele annak, hogy Izrael összehangolja a palesztinokkal a tervezett kivonulást a Gázai övezetből. Ariel Saron kormányfő is több ízben leszögezte: Izrael csak akkor teljesíti a közel-keleti "útitervben" vállalt kötelezettségeit, ha az új palesztin vezetés harcot indít a terrorcsoportok ellen.

A Hamásznak nincs szándékában letenni a fegyvert - jelentette ki szerdán Mahmúd Zahar, a szervezet egyik gázai övezeti vezetője, hozzátéve: Abbásznak nincs hatalma arra, hogy parancsot adjon az Izrael elleni támadások beszüntetésére. Ugyanakkor a Hamász azt kéri az új elnöktől, hogy védje meg a palesztinokat az ismétlődő izraeli behatolásoktól. "Amíg a megszállás és az agresszió folytatódik, senki sem fegyverezhet le bennünket" - mondta Zahar, aki szerint a szervezet képviselői hamarosan találkoznak Abbásszal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek