Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zengő: háttérben egyeztet róla Gyurcsány?

A Zengőre tervezett lokátorállomás ellen tiltakozó civil szervezetek elutasítják, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) a beruházás megvalósulása érdekében információik szerint befolyásolni akarja a környéken élőket. Civilek információi szerint csütörtökön Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke találkozik egymással, a megbeszélésen szó esik majd a Zengőre tervezett lokátorállomásról is.


Dátum: 2005-01-12 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:35.134542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO-beruházás elleni tiltakozás első évfordulóján tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón megjelent civil szervezetek képviselői közölték: újra készenlétbe helyezték a riadóláncot.

Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért képviseletében közölte, egy HM-képviselő megkereste az egyik helyi önkormányzati képviselőt és a Zengő-mozgalom egyik vezetőjét, arra kérve őket, hogy "a közvélemény formálását lokátorpárti irányba" segítsék elő. Úgy gondoljuk, hogy ez nem lehet egy társadalmi vita előkészítése, és tiltakozunk ez ellen, "kérjük, hogy a HM ne végezzen ilyen háttérmunkát" és tudatformálást - mondta.

Közölte, információik szerint csütörtökön Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke találkozik egymással, és a megbeszélésen szó esik majd a Zengőre tervezett lokátorállomásról is. Elmondta, úgy tudják, hogy a csütörtöki megbeszélésen Kékes Ferenc bejelenti: támogatja a lokátorállomás telepítését.

"Szeretnénk tudni, hogy milyen folyamatok zajlanak a háttérben, ezt hozzák nyilvánosságra" - mondta. Közölte, sajnálják, hogy a környezet védelmét érintő kérdésben Persányi Miklós szakminiszter eddig nem nyilvánult meg.

Vay Márton, a Védegylet irodavezetője azt közölte: újra készenlétbe helyezték a riadóláncot, és ismét tiltakozásra hívják fel azt a 250 tagot számláló értelmiségi csoportot, amely korábban levélben fejezte ki egyet nem értését Medgyessy Péter kormányfőnél a beruházásra kapcsán.

A Honvédelmi Minisztérium délután szóvivője útján tagadta, hogy munkatársuknak felhatalmazást adtak volna tárgyalásra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek