Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmilliók: Szilvásy ahol tud, segít Gyurcsánynak

Szilvásy György - Gyurcsány Ferenc hatalomra lépése óta a belügyminisztérium politikai államtitkára - a Spartacus sporttelep tulajdonjogának 1997-es ingyenes átadásakor mind az egyesület, mind pedig az átvevő alapítvány elnökségének tagja volt - tudta meg a Fővárosi Bíróság adattárából a hírTV.


Dátum: 2005-01-12 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:36.663761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szilvásy akkor, 1997-ben a Horn-kabinet környezetvédelmi államtitkára volt. Az államtól ingyenesen megkapott Kőér utcai ingatlant tavaly, 2004-ben adta el az alapítvány 190 millió forintért egy autókereskedő cégnek, röviddel ezután pedig Gyurcsány Ferenc, még sportminiszterként, feloldotta a telepre vonatkozó beépítési tilalmat. Ezzel a vevőnek kedvezett, mert így a telek sokkal többet ér, mint amennyiért megvették. Szilvásy György a HírTV megkeresésére nem kívánt reagálni a hírre. Egyébként az állam részéről Szilvásy írta alá 93-ban a balatonőszödi kormányüdülő és a Szalay utcai képviselőklub lízingszerződését is.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek