Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz értékelte a Medgyessy meghallgatást

A Fidesz sajnálattal állapítja meg, hogy a kormányfő múltjával foglalkozó parlamenti bizottság csütörtöki meghallgatásán Medgyessy Péter "titkosrendőri tevékenységének" részleteiről, konkrétumairól és tényleges titkairól nem sok minden derült ki.


Dátum: 2002-08-02 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3033
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:46.865490, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simicskó István, a vizsgálóbizottság fideszes delegáltja ezt Medgyessy Péter "titkosrendőri

kiképzésének" máig tartó hatásának tudta be.

Körömi Attila a bizottság másik fideszes tagja szerint a Medgyessy-ügy kirobbantása az MSZP-n belüli hatalmi harc eredménye.

Elhangzott az is, hogy a Fidesz további meghallgatásokat tart fontosnak, azt azonban csak később döntik el, hogy szükség van-e ott Medgyessy Péter jelenlétére.

Simicskó István elmondta, hogy a bizottságban korábban zajlott meghallgatások során kiderült: a szigorúan titkos állományú tiszteknek az előző rendszerben politikailag megbízhatónak kellett lenniük.

Tudomása szerint a szigorúan titkos tisztek hálózatokat építettek, beszerveztek, jelentéseket írtak és kiképzésben is részesültek. A személyes meghallgatás során Medgyessy Péter ezen tevékenységek közül semmit nem ismert el - mondta a politikus, majd hozzáfűzte: a tények szerint munkáját mégis magas kitüntetésekkel és jutalommal ismerték el.

Nyitrai András a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Medgyessy-meghallgatás is a legendagyártás része, amely igen kedvelt titkosszolgálati módszer.

Körömi Attila szerint Medgyessy Pétert jobb lett volna zárt ülésen meghallgatni, mert a nyilvános ülésen elkerülhető volt, hogy feltárja valós múltját

Simicskó István kérdésre válaszolva hihetetlennek nevezte azt a feltételezést, hogy az eddigi kormányok közül az Orbán-kabinetben volt a legtöbb ügynöki múlttal érintett kormánytag. Leszögezte: nemzetbiztonsági államtitkárként sem volt tudomása ilyesmiről. Ugyanakkor hozzáfűzte azt a megállapítást is, hogy minden érintett esetében mérlegelni kell az egyéni felelősséget. Simicskó István nem kívánt arra a felvetésre reagálni, hogy Tóth Károly szocialista honatya szerint az érintettek nevét mihamarabb nyilvánosságra kell hozni.

fidesz. hu

Kapcsolódó elemek