Kövér László Fidesz-irodát avatott Szombathelyen
Kövér László szerdán Szombathelyen felavatta a Fidesz és a Fidelitas irodáját, és azt mondta, az ország egyik legnagyobb pártjának 2005-ben még örülnie kell annak, hogy egy ilyen méretű nagyvárosban, ennyi év után méltó otthonra tudott találni. Ez - jegyezte meg a Fidesz országos választmányának elnöke -az elmúlt 15 év kettősségét, "kétarcúságát", a pártok esélyegyenlőségének hiányát tükrözi.
Dátum: 2005-01-12 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:38.123742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Elérkezett az a korszak, amikor igenis az a politikai erő tud majd nyerni, amelyik minél több embert meg tud győzni arról, hogy ő képviseli azokat az értékeket, ő hirdeti azt a programot, amely az emberek többségének boldogulását elősegítheti"- mondta. Kijelentése szerint ugyanis megszűnt az a helyzet, amikor a pártok kizárólag a médián keresztül egyoldalúan kommunikáltak a választókkal. Kövér László rámutatott: ellentmondásos esztendő van mögöttünk és előttünk is. Utalt arra, hogy a Fidesz megnyerte az európai parlamenti választásokat, viszont eredménytelen volt a kettős állampolgárságról és a kórházprivatizációról szóló népszavazás.
"A Fidesz számára a december 5-i népszavazás egyáltalán nem tekinthető kudarcnak, mert ugyan kevés olyan embert sikerült mozgósítani, aki hitet tett a nemzeti együvé tartozás mellett, (...) nekünk azonban 50 százalékkal, vagy félmillióval több embert sikerült mozgósítani, mint a másik oldalnak, ez pedig jó alap az előttünk álló esztendőre is" - mondta.
A Fidesznek idén elsősorban azzal kell politikai sikereket aratnia, hogy minél több esetben sikerüljön "lefogni a kártevő kezet, amely Gyurcsány Ferenc kabátjából kikandikál" - mondta Kövér László.
MTI - fideszfrakcio.hu