Szlovákiában is folyik a katolikus egyház lejáratása
Egyházellenes támadásokkal vádolja a szlovák média egy részét egy Pozsonyban szerdán közzétett nyílt levél, amelyet a mintegy 2000 szlovákiai katolikus pap közül 544 írt alá. A papok követelik az "újságírói etika tiszteletben tartását".
Dátum: 2005-01-13 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32905
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:39.591609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyílt levél szerint egyes szlovákiai sajtóorgánumok újra és újra a cölibátust lejárató valótlan történeteket publikálnak vagy kétségbe vonják az egyház képességét a kényes kérdések nyílt megvitatására. A papok által bírált újságcikkek a nyílt levél szerint azt sugallják, hogy a cölibátussal járó papi pályát gyakran olyan férfiak választják, akiknek szexuális problémáik vannak, és hogy a papok jelentős része titokban szexuális viszonyt tart fenn nőkkel vagy homoszexuális kapcsolatban áll férfiakkal.
- A szlovák püspöki kar (KBS) nem várja el a médiától, hogy az egyház kizárólagos szócsöve legyen, de azt igen, hogy a témákat objektív módon tárgyalja - mondta Marian Gavenda, a püspökkari konferencia szóvivője. Az állítólagos elfogult tájékoztatással kapcsolatban Gavenda egyebek közt a Markiza című hetilapot említette meg, amely interjút közölt egy pappal a cölibátus és a nemi élet kényes témájáról, a papneveldékben tapasztalt visszásságokról.
Zuzana Vachová, a hetilap főszerkesztő-helyettese szerint nincs szó egyházellenességről, csupán egy egyedi esetről számoltak be, amelyet nem lehet általánosítani. Marian Gavenda tagadta ugyanakkor, hogy a szlovák közszolgálati médiumokra nyomást gyakorolna az egyház. Ez azért merült fel, mert az STV, a szlovák állami televízió a katolikus egyház tiltakozása nyomán levett programjáról egy Krisztus életét pusztán racionális szemszögből bemutató és ezért istenkáromlónak, pontatlannak tartott négyrészes dokumentumfilmet, amelyet karácsonykor akart sugározni. Az egyháznak tett engedmény miatt több szlovákiai sajtóorgánum bírálta a közszolgálati tévét, amely azt ígérte, hogy levetíti a vitatott dokumentumfilmet egy más, "kevésbé kényes" időpontban. A Sme című liberális szlovák lap szerint a katolikus püspöki kar ugyanúgy viselkedett, mint bármely más lobbycsoport, és nyomást gyakorolt a közszolgálati médiára, hogy az neki tetsző módon viselkedjen.
MTI - fideszfrakcio.hu