A vezetés szabadsága: Friderikusznak ittasan is lehet
Alkoholt fogyasztott Friderikusz Sándor, mielőtt autóba ült volna vasárnap éjjel. A rendőrök megállították az autót, és igazoltatták az MTV Szólás Szabadsága című műsor vezetőjét, akinek szondáznia is kellett. Friderikusz beismerte, két pohár bort ivott, mielőtt útnak indult volna. A rendőrség ittas vezetés miatt szabálysértési eljárást indított ellene.
Dátum: 2005-01-13 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:40.792582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kollégáim vasárnap egy ismert emberrel szemben intézkedtek. A Lion alkoholszonda szabálysértési mértéket mutatott, vagyis nem érte el a 8 ezrelékes határt, ami a vétség kategóriájába tartozna. Hozzám egyébként írásos panasz nem érkezett az intézkedés miatt, a gépkocsivezető a helyszínen elismerte, hogy ivott" - nyilatkozta Mészáros Péter az V. kerületi rendőrkapitány.
A szabálysértés miatt elvehetik a műsorvezető jogosítványát, amit a helyszínen nem voltak be.
index.hu - fideszfrakcio.hu