Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tűzgömb csapódott be Indiában

Hatalmas tűzgömb jelent meg India egén kedden éjszaka, majd röviddel később hatalmas robbanással becsapódott. A becsapódás olyan méretű volt, hogy több faluban is észlelték.


Dátum: 2005-01-13 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:44.251174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Hatalmas tűzgömb jelent meg az égen - meséli az egyik szemtanú, Mumbai Mid Day gondnok. - A tűzgömb röviddel a megjelenése után becsapódott a dzsungelbe, a föld beleremegett. A házamban majdnem minden polcon lévő holmim a földre esett.

Khopoli, Uran és Panvel településen élők riadtan szaladtak ki az utcára, attól félve, hogy az össze fog omlani. Rövid időn belül közel 80 telefonhívás futott be a közeli rendőrőrsre - közölte a helyi rendőrfőnök, Navi Mumbai. A jelentések szerint Bazruddin, Wavochi és Karoshi körzetében a dzsungelben lévő fák nagy területen tornádószerűen ki voltak tépve a talajból. Az indiai légi irányítás közleménye szerint repülőgép szerencsétlenségről nincs tudomásuk, a Mumbai Meteorológiai Intézet munkatársa pedig nem tudta megerősíteni a meteor becsapódását.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet elutasította azt a lehetőséget, hogy műhold csapódott volna be az adott területen. A helyi hatóságok jelenleg a becsapódás helyét keresik, hogy beazonosítsák a jelenséget, és kiderítsék, mi érkezett a világűrből.

haon.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek