A Fidesz a vállalkozások védelmében
A Fidesz februárra elkészíti a kis- és közepes vállalkozásokat támogató és a tudásalapú gazdaság megteremtését célzó, gazdaságélénkítő programcsomagját - jelentette ki Pokorni Zoltán csütörtökön Szentesen.
Dátum: 2005-01-13 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:46.690140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Február elejére a Fidesz leteszi az asztalra a gazdaságélénkítő, a kis- és közepes vállalkozásokat támogató és a tudásalapú gazdaság megteremtését célzó javaslatait" - mondta a Fidesz alelnöke egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatóján. A statisztikai hivatal adatai alapján 2004 végén 54 ezerrel kevesebb volt a foglalkoztatottak száma, mint egy évvel korábban - mondta, és hozzátette: 262 ezer ember van munkanélküliként nyilvántartva, míg közel 700 ezer ember kiszorult a munkaerőpiacról. A foglalkoztatottsági adatok romlásának okát a működőtőke-beáramlás csökkenésében, a kisvállalkozások támogatásának hiányában, a gazdaság strukturális változásaiban jelölte meg. Pokorni Zoltán kifejtette, hogy az olcsó munkaerőre alapozó cégek "tovább vonultak" keleti irányban, ezt csak a képzéssel és a kutatással lehet ellensúlyozni. "Tudásközpontú gazdaságot kell megteremteni, magasabb technológiai színvonalú ipart kell idevonzani" - mondta a Fidesz alelnöke. A legkomolyabb hazai problémának azt nevezte, hogy behozhatatlan hátránnyal küzdő csoportok alakulnak ki a magyar társadalomban. Hangsúlyozta, hogy felmérések szerint közel 3 millió ember él az öregségi nyugdíjminimumból vagy annál kevesebből, és az elmúlt évben fokozódott a különbség a leggazdagabb és a legszegényebb csoportok, a főváros és a vidék, a városiak és a kis településeken élők között.
MTI - fideszfrakcio.hu