Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saját magának mond ellent az FVM

Németh Imre mai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az FVM továbbra is ellentmond saját magának, és a magyar mezőgazdaságnak. A miniszter ugyanis továbbra is azt állítja, hogy elegendő költségvetési forrás áll rendelkezésre a tárca finanszírozási feladatainak ellátásához, holott korábban maga is elismerte, hogy a források nem elegendőek - írja közleményében Lengyel Zoltán.


Dátum: 2005-01-13 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:47.068525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Továbbra is azt hangoztatják, hogy bővítik a félig önellátó gazdaságok lehetőségeit, valamint nagyobb figyelmet fordítanak az agrár-környezetgazdálkodásra.

Ezzel szemben a Brüsszelbe kiküldött átcsoportosítási kérelemben arra hivatkoznak, hogy a költségvetésben nincs elegendő pénz a nemzeti támogatások kifizetésére, ezért a 2006-ig rendelkezésre álló uniós forrásból kívánnak elvenni 14 milliárd forintot. Mindezt a leginkább rászorultaktól, többek között a félig önellátó gazdaságoktól, az agrár-környezetgazdálkodástól, és az elmaradott térségektől.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Mezőgazdasági Kabinetje továbbra is arra kéri Németh Imrét, hogy vonja vissza az átcsoportosítási kérelmet. A kormány biztosítson elegendő pénzt a nemzeti támogatásokra és haladéktalanul folytassák a leállított nemzeti támogatások kifizetését. Mielőbb fizessék ki az uniós területalapú támogatást, amivel október közepe óta tartoznak a gazdáknak. Valamint állítsák vissza a falugazdász hálózatot, mint tanácsadó szervezetet, ezzel is segítve az uniós pályázatok sikerét.

2005. január 13.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Mezőgazdasági Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek