Látható bolygó a Naprendszeren túl
Csillagászok először figyeltek meg közvetlenül naprendszerentúli bolygót, de a New Scientist jelentése szerint egyelőre csak hevenyészett magyarázatokkal tudnak szolgálni arról, hogy pontosan mit látnak.
Dátum: 2005-01-13 20:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32931
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:47.994151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eddig több mint százharminc olyan bolygó vált ismertté, amely nem a Nap körül, hanem más csillagrendszerben körül. Mivel a csillagok erős fénye kioltja a bolygókét, ezeket közvetett úton asztrofizikai hatásuk ismerték fel.
Egy kutatócsoportnak nemrégiben sikerült képet készítenie egy naprendszerentúli bolygóról. Az égitestet először infravörös hullámhosszon észlelték a chilei Nagyon Nagy Teleszkóppal (VLT), 2004 áprilisában, egy barna törpe típusú csillag közelében. Az óriásbolygó 2500 év alatt kerüli meg a 2MASSWJ 12077334-393254 (röviden 1207) nevű barna törpét.
Minden ami fénylik
G. Schneider, University of ArizonaA csillagászok nem tudták azonnal megállapítani, hogy a bolygó gravitációs összeköttetésben van-e a csillaggal, ezért 2004 augusztusában a Hubble űrteleszkóp infravörös kamerájával és multispektrométerével ismét megvizsgálták az objektumot. Egymáshoz viszonyított helyzetük ugyanaz volt.
"Ha a Hubble további mérései 2005 áprilisa folyamán igazolják, a képek alapján a bolygó atmoszférájával kapcsolatban is kiderülhetnek részletek" - mondja Glenn Schneider, az Arizonai egyetem kutatója. Az égitest fényének színképéből megállapítható a légkör összetétele.
Messze van
Több tényező is segítette a bolygó megtalálását. Az egyik, hogy a barna törpe típusú csillagok nem hidrogénnel tüzelnek, ezért viszonylag gyenge a fényük - így a bolygót, amely ötször akkora mint a Jupiter, könnyű volt kiszúrni. Közrejátszott továbbá, hogy az égitest 7,5 milliárd kilométerre kering csillagától, egy harmadnyival távolabb, mint a Naprendszer legkülső bolygója, a Pluto a Naptól.
A távolság tehát szintén segítette a két égitest megkülönböztetését, de kicsit össze is zavarta a kutatócsoportot, mivel a bolygók a legtöbb csillagrendszerben a csillagjukhoz közelebb keringene.
Lehet még bolygó a környéken
A szimulációk azt mutatják, hogy Jupiter-méretű bolygópárok egy csillagrendszer kialakulása során úgy befolyásolják egymás helyzetét, hogy a nagyobb távolodik a csillagtól, míg a kisebb közeledik hozzá. Az is lehetséges, hogy máshol a csillagtól meglepő távolságban keletkeznek bolygók.
A csillagászok nem tudják, hogy a barna törpék a többi csillaghoz hasonló módon keletkeznek-e vagy porkorongból, ahogyan a bolygók. A Hubble megfigyelései szerint ez a barna törpe egy csillagcsoportban a többi csillaghoz hasonlóan keletkezett és körülbelül 8 millió éves.
A kutatócsoport 116 közeli csillagot és barna törpét vizsgált 2004 júliusa óta. Eddig három másik bolygójelöltet találtak - ezekről a Hubble-lal a későbbiekben állapítják meg, hogy valódi bolygók-e vagy háttérhez tartozó objektumok.
index.hu - fideszfrakcio.hu