Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meciar azt kérte Dzurindától, ne tárgyaljon Magyarországgal az autonómiáról

Vladimír Meciar volt szlovák kormányfő csütörtökön felhívta Mikulás Dzurinda jelenlegi miniszterelnököt, hogy ne bocsátkozzék autonómiatárgyalásokba Magyarországgal. Meciar, az ellenzéki Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke, aki háromszor töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, csütörtökön este Pozsonyban mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt aktuális politikai kérdésekről fejtette ki véleményét.


Dátum: 2005-01-14 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:48.853551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megemlítette, hogy a nap folyamán találkozója volt Mikulás Dzurinda kormányfővel, akit arra kért, hogy ne vesse magát alá a magyar kormány és a Dzurinda kormányához tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) akaratának, ha azok a szlovákiai magyarok autonómiatörekvéseinek ügyében próbálnának vele alkudozni.

Meciar azt fejtegette zömmel nyugdíjasokból álló hallgatóságának, hogy az MKP újabban nacionalistább párt lett, mint korábban volt, s ez szerinte azzal magyarázható, hogy a magyar párt így próbál úrrá lenni belső problémáin. Bugár Béla, az MKP elnöke radikálisabb mint korábban volt, de nem tudni, hogy ez a radikalizmus valóban hiteles-e vagy csupán színjáték - mondta Meciar, aki határozottan elítélte az MKP jelenlegi politikáját. Ez a politika szerinte azzal magyarázható, hogy a Dzurinda és közte fennálló viszony kedvezőbbre fordult.

Meciar és híveinek csütörtök esti találkozójáról a SITA hírügynökség számolt be.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek