Nem baktérium a megbetegedések okozója Pannonhalmán
Nem baktérium okozta a diákok megbetegedését a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégiumban, a betegek száma fokozatosan csökken - közölték az MTI érdeklődésére pénteken az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Győr-Moson-Sopron megyei intézeténél.
Dátum: 2005-01-14 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:09:53.433137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiss Imre helyettes megyei tiszti főorvos elmondta: kórokozó baktériumot sem az élelmiszerből, sem a székletmintákból nem tenyésztettek ki.
A hét elején hasmenéses, hányásos tünetekkel ötven diák betegedett meg keddig. Közülük harmincan már meggyógyultak, viszont a hét közepén kilenc diáknál jelentkeztek hasonló panaszok.
Horváth Dori Tamás, a gimnázium igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a betegeket elkülönítették. Hozzáfűzte: akik két napig tünetmentesek, azokat kiengedik a betegszobából.
Az igazgató hangsúlyozta: az ÁNTSZ nem talált ételmérgezést okozó mikroorganizmusokat vizsgálatai során. Kiss Imre helyettes megyei tiszti főorvos közölte: a megbetegedések okainak további vizsgálatát, a víruskimutatást, a Veszprém megyei ÁNTSZ regionális mikrobiológiai laboratóriumában végzik. Ennek eredménye néhány napon belül várható.
Az oktatási intézményben 324 diák tanul.
MTI - fideszfrakcio.hu