Deutsch Tamás: Felsőmocsolád nem lehet szitokszó
Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatón állt ki a hajdani ISM sportlétesítményeket támogató politikája mellett és visszautasította a magukért tenni akaró közösségeket megalázó szocialista-szabad demokrata retorikát.
Dátum: 2002-08-03 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:48.417817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azok a támadások, amelyek a polgári kormány sportlétesítményeket pártoló politikájával összefüggésben az akkor még ellenzékben lévő mostani kormánypártok részéről kibontakoztak kizárólag politikai természetűek voltak és az ISM vezetése ellen irányultak - jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz alelnöke. E támadásokról szólva megjegyezte azt is: ez a fajta hozzáállás végeredményben vádlottak padjára ültetett minden olyan közösséget, amely tenni akart valamit régi álmaiért. Ennek megfelelően visszautasította azon retorikát, amelyben Felsőmocsolád szitokszóként szerepelhet.
Miért baj az, ha egy közösség kormányzati támogatást kap régi vágyainak beteljesítéséhez, s ennek eredményeképpen egy település sportcsarnokot avat?, miért baj az, ha Hódmezővásárhely fedett uszodát kap? - tette fel a kérdést. Ez utóbbi település kapcsán utalt arra is: Risztov Évának azért kellett a fővárosba költöznie, mert Hódmezővásárhelyen nem volt fedett uszoda. A sportlétesítmény-program új Risztov Évák nevelését szolgálta.
Bár az ISM sportintézményeket támogató lépései minduntalan hecckampányt vontak maguk után az akkori ellenzék részéről, ám ezen a téren jelenleg már más helyzetnek vagyunk tanúi. A következő másfél esztendő százat is meghaladó intézményavatásaiból az új kormányzat politikai hasznot fog húzni - utalt a következő időszak várható eseményeire a Fidesz alelnöke.
fidesz.hu