Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington szankciókat vezet be Szerbia ellen a Hágával való együttműködés hiánya miatt

Washington szankciókat vezet be Szerbia ellen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való teljes és feltétlen együttműködés hiánya miatt: felfüggeszti a Belgrádnak szánt idei segélyt, visszarendeli szakértőit a szerbiai minisztériumokból és korlátozza a közvetlen légi járatok számát az Egyesült Államokba.


Dátum: 2005-01-14 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:10:55.041636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Colin Powell amerikai külügyminiszter által bevezetett szankciókat pénteken jelentette be belgrádi sajtótájékoztatóján Michael Polt, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete.

"Sajnos, noha régóta és türelmesen próbáltuk ráirányítani a szerb kormány figyelmét arra, hogy milyen fontos teljesítenie kötelezettségeit, s hogy mennyire eltökélt ilyen tekintetben a nemzetközi közösség, valóban kiábrándultunk, és ez vezetett ehhez a döntéshez" - mondta Polt.

A nagykövet szerint a Hágával való teljes és feltétlen együttműködés hiánya miatt Szerbia nem kapja meg az idei évre szánt tízmillió dolláros amerikai segélyt, ami közvetlen befolyással lesz a szerb kormánnyal való együttműködésre. Washington hazarendeli tanácsadóit a szerbiai minisztériumoktól, s ezzel együtt csökkenti belgrádi diplomáciai képviseletének létszámát.

Polt szerint a szankciók kedvezőtlen hatással lesznek a szerbiai adórendszer átalakításához nyújtott amerikai támogatásra, a külföldi befektetők ösztönzését szolgálni hivatott gazdasági reformpolitikára, a Kereskedelmi Világszervezethez való csatlakozásra. A washingtoni kormányzat leállítja az állami légitársaságnak, a JAT Airwaysnek szánt segítségét, és az engedélyek kiadását a közvetlen egyesült államokbeli járatokra.

A nagykövet közölte: Washington úgy gondolja, hogy a népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok, Ratko Mladic Szerbiában bujkál, s a belgrádi kormánynak megvannak ahhoz az eszközei, hogy fényt derítsen hollétére, elfogja és kiadja őt Hágának.

Polt szerint a szerb nép iránti mély barátság és rokonszenv miatt nehéz volt a döntés, s Washington mérsékelni kívánja a korlátozások hatását a "sokat szenvedett népre": növeli egyes magánszemélyek (elsősorban diákok), a magánszektor, a helyi önkormányzatok, a civil szféra és a független médiák, illetve a reformoknak szentelt szervezetek és programok támogatását.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész záros határidőn belül megváltoztatni döntését, amennyiben Szerbia teljesíti Hága iránti kötelezettségeit.

Becslések szerint Szerbiában közel tizenöt feltételezett háborús bűnös bujkál - többségük boszniai szerb -, s szabadon jár-kel az országban három, koszovói háborús bűntettekkel vádolt katona- és rendőrtábornok.

A Human Right Watch (HRW) emberi jogi szervezet csütörtökön közzétett tavalyi éves jelentésében ugyancsak azt állapította meg, hogy Belgrád nem mutat készséget a teljes együttműködésre Hágával, amióta megalakult az új szerb kormány, amelyben a miniszterelnök vezette nacionalista Szerbiai Demokrata Párt van túlsúlyban. A HRW szerint Vojislav Kostunica kormányfő nyíltan ellenzi a vádlottak letartóztatását, azt hangoztatva, hogy a feltételezett háborús bűnösöknek önként kell bíróság elé állniuk.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek