Iraki gárdistákat raboltak el
Fegyveresek elraboltak tizenöt iraki nemzeti gárdistát pénteken, miután rajtaütöttek konvojukon az ország lázongó nyugati részén, egy sivatagi úton.
Dátum: 2005-01-14 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:10:58.682544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nádzsem Abdallah őrnagy elmondása szerint a konvojra Hit városa közelében csaptak le a lázadók, automata fegyvereikkel kiszállásra kényszerítették a gárdistákat, majd járműveiket használhatatlanná tették. Támadás ért egy amerikai konvojt is a Bagdadtól északra fekvő Baladban, megölve egy iraki katonát, és megsebesítve egy másikat - közölte egy iraki rendőrhadnagy. Az ugyancsak a fővárostól északra fekvő Szamarra közelében szintén meghalt egy iraki katona, három pedig megsérült egy házi készítésű pokolgép robbanásában. Út mentén elhelyezett pokolgép robbant egy amerikai katonai halálát és három sérülését okozva Irak északi részén - derül ki egy pénteki amerikai katonai közleményből. A moszuli központú Olympia különleges alakulat katonáit csütörtök érte a merénylet.
MTI - fideszfrakcio.hu