Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kómában a pártfőtitkár

Mély kómába, halál közeli állapotba került Csao Ce-jang (Zhao-Ziyang) volt kínai pártfőtitkár, akit az 1989-es demokratikus megmozdulások vérbe fojtása után fosztottak meg tisztségétől - közölte a hongkongi központú Kínai emberi jogi és demokratikus információs központ szombaton, a politikus közeli rokonára hivatkozva.


Dátum: 2005-01-15 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:11:01.134290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori reformpárti vezetőt 1989 június 24-én, alig két héttel a Tienanmen téri vérengzések után váltották le a pártfőtitkári posztról, azzal a váddal, hogy támogatta a lázadó diákokat, és nem értett egyet a hadsereg bevetésével végrehajtott megtorlásokkal. Csao Ce-jang májusban tárgyalásokat javasolt a kínai vezetésben a tüntető diákokkal, majd miután ezt nem sikerült elérnie, május 19-én személyesen próbálta rávenni a Peking központi terét, a Tienanment elfoglaló fiatalokat, hogy fejezzék be megmozdulásukat és térjenek haza. A tiltakozók azonban kitartottak, június 4-én a hadsereg megindította hadműveletét a diákok ellen, amelynek ellenzéki források szerint több ezer halottja volt. A leváltott főtitkár ezt követően több mint 15 évet töltött pekingi házi őrizetben. A 85 éves Csao Ce-jangnak az elmúlt időszakban többször is költötték halálhírét, legutóbb kedden a hongkongi lapok repítették világgá a hírt. Ezt azonban nemcsak hozzátartozók cáfoltak, de a pekingi kormány is kénytelen volt nyilatkozni a politikusról, akinek neve, a Tienanmen téri eseményekkel együtt, a mai napig tabunak számít. Az ügy különösen azért kínos a pekingi vezetésnek, mert a jelenlegi kormányfő, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) valamikor az egykori főtitkár jobb kezének számított, de őt megkímélték a 15 évvel ezelőtti tisztogatások. A kínai külügyminisztérium kedden csupán annyit közölt, hogy Csao Ce-jang a közelmúltban kórházi kezelést kapott. Frank Lu, a hongkongi központ vezetője szerint viszont a politikust már több mint egy hónapja kórházban ápolják. Egy másik kínai ellenzéki személyiség úgy nyilatkozott, hogy Csaónak évek óta szív- és keringési panaszai vannak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek